2021.06.21. 07:42
Kettős emberölés: ezt a férfit keresi a rendőrség
Emberölés gyanúja miatt keresik dr. Vitális Dániel Attilát.
Forrás: police.hu
Elfogatóparancsot adott ki a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya dr. Vitális Dániel Attila ellen. A 28 éves férfi megalapozottan gyanúsítható több emberen elkövetett emberölés bűntettével.
A feltételezett elkövető, mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 2021. június 19-én éjszaka két embert ölt meg Szegeden, egy belvárosi lakásban, majd elmenekült. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi az MCE-141-es forgalmi rendszámú, szürke, tetőablakos Mercedes C200-as típusú személyautóval hagyta el a várost – írja a police.hu alapján a delmagyar.hu.
A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, haladéktalanul tegyen bejelentést a 112-es segélyhívószámon! A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán is.
Fontos, hogy ne próbálják meg feltartóztatni, értesítsék a rendőrséget!
Bulvár-celeb
- Megszólalt az ügyvéd: nehéz hetek várnak Galambos Lajosra
- Apró potyautas nyávogott a miskolci buszon, a sofőr örökbe fogadta
- Már csak pár nap és kiderül, ki a Dancing with the Stars negyedik évadának győztese
- Melltartó nélkül lubickolt a medencében Metzker Viki
- Azta! Két telitalálatos is volt a Skandináv lottón