Bulvár-celeb

2021.10.28. 09:01

Egy fiatal nő miatt hagyta el családját a Kowalsky meg a Vega frontembere

Az 50 éves zenész-frontember látszólag boldog házasságban élte mindennapjait, de mint kiderült, komoly problémáik vannak, és elköltözött otthonról.

Forrás: Instagram

A Kowalsky meg a Vega frontembere, Balázs Gyula a feleségét 2001 óta ismeri, 2003-ban kötöttek házasságot. A gyerekek között van három fiú, 16, és 12 és 9 évesek, a kislányuk 6 éves. A Bors egy olvasói levélre hivatkozva írta meg, hogy a zenész az egész családot magára hagyva költözött el tőlük egy 25 éves, kétgyermekes nő kedvéért.

„Elismerem: problémáink vannak, és nem állhatunk sokszor a dolgok útjába, de részletkérdés, hogy van-e harmadik fél”

- mondta az énekes, de többet nem akart elárulni a helyzetről.

Megkeresték a zenész feleségét, Valériát, aki megerősítette, valóban komoly problémáik vannak a házasságukban. Kowa már el is elköltözött, így egyedül maradt a négy közös gyerekükkel.

„Egy 25 éves, kétgyerekes lányt választott helyettem, szomorú ez a történet”

- kezdte a zenész felesége, majd hozzátette: férje nagyon szélsőségesen tud viselkedni. Arra azonban nem tudott választ adni, van-e innen visszaút a kapcsolatukban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában