kinek jó ez?

2021.10.19. 12:30

Sokan vártak erre: végre kiderült, meddig lesz még óraátállítás

G. Németh György egyetemi docens, a Magyar Alvás Szövetség elnöke a közelgő óraátállításról és arról beszélt, meddig lesz még jelen az életünkben ez a kellemetlen procedúra.

Idén október 31-én, vasárnap 3 óráról 2 órára állítjuk vissza az órákat, ezzel elkezdődik a téli időszámítás. G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke elárulta, hogyan hat ez az alvási ciklusunkra, és meddig marad az óraátállítás.

Egyáltalán nem hasznos az embernek, hogy mesterségesen beleavatkozunk a természet rendjébe. A belső óránk felborul, ami hatással van az alvásunkra, így az egész életünkre

– kezdte G.Németh György, aki arra a kérdésre, hogy van-e értelme az óraátállításnak, így felelt:

„Nincs, és ezt az Európai Unió is nagyon okosan felismerte. Igaz, hogy eltörölte az óraátállítást, de az országoknak szabad kezet adott abban, hogy kiválasszák, hogy a nyári vagy a téli időszámítást szeretnék-e. A politikai és gazdasági érdekek mentén azonban nehéz dönteni, komoly összehangoltságra van szükség. Az eredmény pedig látszik is: a cseheken kívül senki nem döntött még. Náluk öt évig biztosan marad az óraátállítás”

– tette hozzá.

A Magyar Alvás Szövetség elnöke elmondta, hogy az emberi szervezet nagyon érzékeny, és még ez az egy óra is nyomot hagy bennünk, főleg az idősek, a betegek és a gyerekek lesznek fáradtabbak az óraállítást követő pár hétben – írja a Life.hu.

Borítókép: illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik