Berkiről is beszélt

2022.09.09. 12:50

Hódi Pamela őszinte vallomása: „Nagyon nehéz volt újra megtanulni szeretni”

Januárban lesz az ötödik évfordulójuk, soha egy hangos szó nem volt köztük, mert nem hisznek a hangos veszekedésben, és a gyerekek miatt is figyelnek erre.

Forrás: Instagram

Hódi Pamela és Tóth Bence a Fókusznak adott interjút, amelyben elmesélték, hogy a kapcsolatuk első néhány hónapja nem volt egyszerű, az influenszer ugyanis nem volt biztos abban, mit is szeretne a kedvesétől – írja a Bors.

Tóth Bence úgy érzi, sokat tett azért, hogy ma már családként élhessenek együtt.

Bencével egymást Szercsónak becézik, és tényleg kerek egészet alkotnak. Főleg amióta összeházasodtak, és megszületett közös gyermekük, Evolet Olívia. A legnehezebb a műsor forgatása idején pont ezért az volt számukra, hogy otthon hagyják a gyerekeket. Korábban még csak a saját nászútjukon töltöttek tőlük külön időt, januárban.

„Nagyon nehéz volt nekem újra megtanulni szeretni, bízni, hinni abban, hogy igen, lehet jó. Először érzem azt életemben, hogy Istenem, de jó, hogy végre van egy párkapcsolatom, ahol nem kell férfinek is lennem!” 

– mondta az interjúban Pamela.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában