Bulvár-celeb

2022.11.05. 15:58

A szomszédok már képtelenek elviselni a drogbotrányba keveredett énekesnőt

Sokan azon gondolkodnak, hogy inkább elköltöznek, minthogy továbbra is egy hangos házban kelljen élniük.

illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Oleksandr Nagaiets

Már egy hete tartja lázban az országot a kérdés, hogy ki lehet az az énekesnő, akit október 27-én szállítottak kórházba rendőri kísérettel. Erre azért volt szükség, mert a vérében kábítószert és alkoholt is találtak, sőt, úgy tudni, megpróbált végezni is magával. A Borsnak korábban egy szomszéd megszólalt, 

 

most felkeresték a ház többi lakóját is, akik egyöntetűen azt mondják, elegük van már a folytonos hangoskodásból.

 

A szomszédoknak sok fejfájást okoz a drogbotrányba keveredett énekesnő.
– Nem egyszer fordult már elő, hogy bulikat csapott maguknál. Hatalmas hangzavar és általában hangos zene társul ezekhez a „kis” baráti összejövetelekhez – mondta a Borsnak az egyik szomszéd, aki után mások is megerősítették az elhangzottakat.

 

Gondolkodtam már azon is, hogy el akarok költözni innen.

 

Többször szóltunk nekik, de egyszerűen képtelenek felfogni, hogy zavarja a lakóközösséget – mesélte egy földszinti lakó, aki a lépcsőházban gyakran hallotta, milyen állapotok uralkodnak az énekesnő lakásában.

– Fáj a fejünk, fáj a fülünk. Nem tudom, miket csinálnak ott bent, de az biztos, hogy bőven rontja a mi lakásunk értékét, hogy ennyire nem nyugodt az ingatlan.

A szomszédok elmondása szerint az énekesnő nem először húzta ki a gyufát. Van, aki csak hanyagul legyint, gondolván, majd abbahagyják, de sokan – és ez a többség – nem bírja már tovább a folyamatos feszültséget.
 

Reggel rohantak a zsaruk A rendőröket 2022. október 27-én reggel riasztották egy angyalföldi lakásba, ahonnan a mentőknek egy nőt kellett kórházba vinni. A rendőrök a helyszínen csekély mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak, amit szakértői vizsgálat alá vetnek. Az ügyben a XIII. kerületi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása gyanújával indított eljárást, gyanúsítotti kihallgatás válaszadásunkig nem történt. A nő sérüléseivel összefüggésben nem merült fel bűncselekmény gyanúja - közölte az esettel kapcsolatban a rendőrség.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában