Bulvár-celeb

2023.03.24. 09:55

Csak úgy ragyog! Új képek kerültek elő Orosz Barbara mesébe illő esküvőjéről

Párizsban mondta ki a boldogító igent.

Fotó: hot!

A TV2 műsorvezetője és francia szerelme másfél éve vannak együtt, de szinte rögtön tudták, hogy egymásnak teremtették őket. Már megismerkedésük is mesébe illő volt: a férfi a párizsi metróban lépett oda Barbarához.

Elég hamar megtörtént a leánykérés is, majd nemrégiben az első esküvőre is sor került Párizsban, hiszen kiderült, három esküvőt tart majd a boldog pár.

„Úgy döntöttünk, hogy lépünk egy merészet, és három esküvőt tartunk. Először a szerelemvárosunkban, Párizsban esküdtünk meg március 3-án, és még két esküvő áll előttünk. Az egyiket Magyarországon, a másikat pedig Luberonban, Provence mellett tartjuk majd, hogy mindenki jelen tudjon lenni, aki közel áll hozzánk. Mindegyik helyszínnél fontos volt, hogy legyen hozzá érzelmi kötődésünk is” – mondta Orosz Barbi a hot! magazinnak a Bors szemléje szerint.

A párizsi esküvőről néhány képet már mi is mutattunk, most azonban újabbak kerültek elő, a Bors pedig egy videós összeállítást készített belőlük. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában