2024.09.11. 09:54
Ilyet még nem láttunk: habos eső esett a magyar városban
Elképesztő mennyiségű hab árasztotta el az M35-ös autópályát, a debreceniek döbbenten álltak a jelenség előtt.
Fotó: Shutterstock / illusztráció
Szeptember 10-én, kedden beköszönt az ősz, de a Debrecenben Hallottam csoportban már megidézték a telet is. „M35, habzik az autópálya!” – írja a poszt szerzője. Az anyósülésből készített fotó szerint az úttesten különös időjárási jelenség tűnt fel, ami nem havas eső és nem is olvadó hó.
A Haon.hu portál megkereste a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t (MKIF), hogy eloszlassák az esetleges tévhiteket a „habos esőről”.
A friss aszfaltozások után az aszfaltkeverék bizonyos elemei egy ideig még nem szívódnak fel teljesen. Ilyenkor erősebb eső esetén nem ritka, hogy ez az anyag a csapadékkal keveredve olyan eleggyé válik, amely az azon áthajtó járművek kerekei által felkeveredve elkezdhet habosodni. Az általunk használt adalékanyagok minden előírásnak megfelelnek, és a hatályos előírások alapján használjuk fel ezeket
– osztotta meg a portállal az MKIF.
Hozzátették, hogy „ilyen jelenség akkor is előfordulhat, ha az adott szakaszon olyan, nem hozzánk tartozó teherautó hajt át, amelyet korábban valamilyen mosó- vagy tisztítószerrel takarítottak”.
A poszthoz fűzött kommentek szerzőinek fantáziája azonban meglódult, a „laposföldezéstől” kezdve a chemtrailen át a pápaválasztásig mindenfélét szóba hoztak lehetséges okként.
Bulvár-celeb
- Hűha! Több millióan figyelték a szexi pózban vonagló bombázót
- Ezt nem tudja feldolgozni: összeverték és elrabolták az Ázsia Expressz sztárját
- Csak erős idegzetűeknek: megmutatta sérülését Horváth Éva
- Megdöbbentő: Schóbert Lara sorsát pontosan megjósolták
- Előkerült Suhajda Szilárd egyik utolsó üzenete