tragikusan hirtelen

2020.01.04. 17:58

Meghalt Gesztesi Károly

Az 56 éves színész sajtóinformációk szerint vezetés közben kapott infarktust.

Budapest, 2012. augusztus 14. Gesztesi Károly színész, a DTK - D. Tóth Kriszta Show TV-felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Forrás: MTVA

Fotó: Zih Zsolt

Gesztesi Károly a budapesti Ferdinánd hídnál vezette autóját, amikor vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott – írja a Blikkre hivatkozva az Origo.

A lap szerint a színész kocsijával félreállt, ám hiába jött gyorsan a segítség és próbálták 50 percen keresztül újraéleszteni, az orvosok már nem tudtak rajta segíteni.

Egy, a helyszínen tartózkodó olvasónk tanúja volt a történteknek. Ő szintén megerősítette a fönti információkat és hozzátette: a hatóságok mindent megtettek a művészért.

Úgy tudni, a színész fia, Gesztesi Máté is a baleset helyszínére érkezett.

 

 

Néhány napja még tele volt tervekkel

Gesztesi Károly élete utolsó interjúját a Borsnak adta tegnap. A színész ekkor azt mondta: tele van tervekkel. Mint mondta, mozgalmas éve volt, hiszen kétszáz előadáson van túl, hihetetlen nagy sikerrel fut a Páratlan páros és A miniszter félrelép. Hozzátette, hogy „sok kilométer van benne”, amit részben a Bánfalvy Stúdió csapatának köszönhet.

Elárulta: „bár az elmúlt időben jó pár helyre el akartak csábítani, de úgy érzem, most tényleg megtaláltam a helyemet és önmagamat. Számomra a színjátszás olyan, mint egy edzőtábor. Kifulladásig kell csinálni, bennem pedig még jó pár maraton van.”

A történtek után tragikus olvasni, hogyan válaszolt arra a kérdésre, nincs-e szüksége pihenésre: „Dehogynem. Pont mától 3 héten át igyekszem elengedni az elmúlt év fáradalmait, testileg, lelkileg feltöltődni.

Úgy érzem, újra visszakerültem a ringbe szakmailag, jó pár év után megint kapok forgatókönyveket, és reményeim szerint hamarosan egy nagy komoly filmmel is visszatérek.”

Életrajz

Gesztesi Károly Tóth Károly néven született 1963. április 16-án. Szülei válása után édesanyja férjhez ment Gesztesi Jánoshoz, akinek a nevét később hivatalosan is felvette.

Gesztesi Károly a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társulatának tagja volt. Az 1990-1991-es évadban a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt, 1992-1993-ban a József Attila Színház társulatának tagja volt. 1994 és 1998 között a Vígszínház társulatának volt a tagja, azóta szabadfoglalkozású volt.

Színházi szerepei mellett olyan filmekben játszott, mint például a Magyar vándor, a Szabadság, szerelem, a Kútfejek, a Valami Amerika 1. és 2. vagy a Csak szex és más semmi.

Gesztesi Károly az egyik legismertebb magyar szinkronszínész volt, többek között a Shrek című animációs filmben ő volt a főhős Ogre magyar hangja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában