Köztársasági elnökök találkozója

2017.09.14. 19:51

Áder: az EU a világ szociális kiadásainak 40 százalékát fedezi

Míg az Európai Unió a világ népességének 7 százalékát adja, a GDP-jének pedig a 23 százalékát, addig a globális szociális kiadások közel 40 százalékát ez a közösség költi el – mutatott rá Áder János köztársasági elnök, vitatva a szociális válság felé haladó Európa képét az Arraiolos-csoport csütörtöki máltai találkozóján.

Az európai államfők egy csoportjának találkozóján a szociális problémákkal kapcsolatos felvetésekre válaszolva Áder János kijelentette: Európában nőtt a munkahelyek száma, bár nem minden országban egyformán. Ha az elszegényedés veszélyeztetné a kontinenst – ahogy az az ülésen felvetődött – nem akarnának milliószám az unióba jönni. Az elnök a megoldások megvitatását ajánlotta a résztvevőknek.

Az Arraiolos-csoportot 2003-ban hívta életre Jorge Sampaio portugál elnök azoknak az európai államfőknek a részvételével, akik parlamentáris köztársaságok elnökei. A közvetlen végrehajtó hatalmat nem gyakorló államfők többé-kevésbé éves rendszerességű találkozóinak célja az európai együttműködéshez kötődő témák megvitatása. A csoport tagjai idén tizenharmadik alkalommal találkoznak. A tanácskozáson részt vesz még az osztrák, a bolgár, a horvát, az észt, a német, a görög, az olasz, a lett, a lengyel a portugál és a szlovén elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában