Paks2

2017.09.13. 19:04

Az atom és a megújulók együtt jelenthetik a biztonságos energiaellátást

A kétféle energiahordozó egymást kiegészítő felhasználása teheti biztonságossá, olcsóvá és környezetkímélővé Magyarország villamosenergia-ellátását – hangsúlyozta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár szerdán a Vas megyei Bükfürdőn, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezésében megrendezett 64. Vándorgyűlésen.

Szavai szerint az atomenergia Magyarország villamosenergia-szükségletének 40 százalékát képes fedezni az évszázad végéig, 60 százalékát azonban más forrásokból, egyebek mellett megújuló energiahordozók felhasználásával kell majd biztosítani. Rámutatott: a paksi atomerőmű jelenlegi blokkjai a 2030-as években leállnak, így „ha most nem lépnénk, a jelenlegi hazai kapacitást sem tudnánk fenntartani, és a villamos energia iránti egyre növekvő igényeket sem tudnánk kiszolgálni”.

Emlékeztetett arra, hogy a következő 15 évben Európa-szerte le fognak állni azok a fosszilis bázisú erőművek, amelyek a villamos energia jelentős részét előállítják. A folyamat a villamosenergia-termelőkapacitás 25 százalékát fogja érinteni, ennek pótlásáról gondoskodni kell.

Az államtitkár elmondta, hogy a világon harminc olyan ország van – közöttük Magyarország –, amely értő használója az atomenergiának. Ezt a kompetenciát, tudást szavai szerint nem szabad elveszíteni.

Aszódi Attila álláspontja szerint a megújuló energiákban, például a napenergiában komoly lehetőségek vannak, de atomenergia nélkül szerinte nem képzelhető el a magyar villamosenergia-ellátás, ezért Paks2 megépítésére szükség van.

Felidézte, hogy a hatályos energiapolitikai célkitűzés szerint 2030-ra körülbelül 16 százalékot érhet el a villamosenergia-felhasználáson belül a megújuló energiahordozók részaránya, de ennél akár magasabb arány is elképzelhető. Emellett jelentős szerepe marad az energiaellátásban a legkörnyezetkímélőbb fosszilis energiahordozónak, a földgáznak is – jelezte.

Aszódi Attila előadásában tájékoztatott arról, hogy Paks2 megépítéséhez már sikerült megszerezni a környezetvédelmi engedélyt és a telephelyengedélyt, ezek jogerősek, valamint megérkezett az összes uniós jóváhagyás is. Tájékoztatása szerint jövő nyárra készül el a nukleáris létesítési engedélykérelem, amelyről az Országos Atomenergia Hivatal fog dönteni.

Szavai szerint a munkálatok a paksi telephelyen már a jövő év elején megkezdődhetnek, ennek során a blokkok megépítéséhez elengedhetetlenül szükséges kiszolgáló létesítmények, felvonulási épületek megépítése indulhat meg.

A Vas megyei Bükfürdőn szerdán kezdődött, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezésében megrendezett vándorgyűlés fő témája az energia-fenntarthatóság és az innováció. A háromnapos rendezvényen 700 szakember, köztük az energetikai cégek vezetői vesznek részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában