Hangsúlyeltolódás

2017.11.06. 10:21

A Reál szerint a multikat védi az OKSZ, az érdekképviselet cáfolja ezt

Tizenhét évi tagság után a múlt héten kilépett a több mint 2300 hazai tulajdonban lévő boltot képviselő Reál üzletlánc az Országos Kereskedelmi Szövetségből (OKSZ). A Reál szerint az érdekképviseletnél eltolódott a hangsúly a multinacionális áruházláncok javára, az OKSZ cáfolja ezt.

Mint a Magyar Idők című napilap hétfői számában olvasható, a 340 milliárd forintot meghaladó éves forgalmával a piaci nagyvállalatok rangsorában ötödikként számon tartott cég vezetője azt kifogásolja, hogy az érdekképviseletnél túlságosan eltolódott a hangsúly a multinacionális áruházláncok javára, mégpedig politikai okokból.

A Magyar Idők megkeresésére Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezetője elmondta: a szövetség elnökségébe nem gyakorló kereskedők, hanem a multiláncok jogászai kerültek be az utóbbi időben, akik a külföldi érdekeltségű vállalatuk érdekeit tartják szem előtt a tárgyilagosság helyett.

„Többször jeleztem a vezetőségnek, hogy nem értek egyet bizonyos dolgokkal. Az elmúlt 17 évben többféle kormány megfordult az ország élén, és tisztában vagyunk azzal is, hogy a kiskereskedelemben működő kisebb-nagyobb méretű, különböző típusú hazai és külföldi vállalkozások sok esetben egymástól eltérő nézőpontból látják ugyanazt az ágazati problémát. A patinás szakmai szervezetnél mára viszont túlságosan egyoldalú lett az irány, politikai állásfoglalásként rendre a multikat védik, ami már vállalhatatlanná vált számunkra” – fogalmazott Kujbus Tibor.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint várható volt a repedés a kiskereskedelem rendszerváltás óta kialakult szerkezetében.

Az OKSZ cáfol

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a kereskedők közös képviseletére törekszik, és a lehető leghatározottabban visszautasít minden olyan minősítést, mely szerint bármilyen irányváltás szerepet játszana állásfoglalásaiban – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel a Magyar Idők cikkére reagálva.

Az OKSZ állásfoglalása szerint a szövetségben 2015-ben volt tisztújító közgyűlés. Ezen a hazai és a nemzetközi vállalkozások egyenlő arányú képviselete érdekében úgy alakította ki a vezető testületek – elnökség, felügyelő bizottság – összetételét, hogy az azonos súlyú legyen. Társelnöki rendszert alakított ki, amelyben három fő a hazai, három fő pedig a nemzetközi vállalkozások képviseletében lett megválasztva. Az elnökség további tagjai körében is ezt a rendet követte az OKSZ.

A közlemény szerint az elnökség összetételében a korábbi időszakban semmiféle arányváltozás nem volt, kizárólag az időközben esetenként megüresedett tisztségeket töltötték be új jelöltek, ugyanattól a vállalkozástól.

A háromtagú felügyelő bizottságot hazai vállalkozás képviselője vezeti, nemzetközi láncok képviseletében pedig csak egy fő vesz részt a bizottság munkájában.

Az OKSZ visszautasít minden olyan minősítést, amely szerint bármilyen irányváltás szerepet játszana állásfoglalásaiban, kizárólag szakmai kérdéseket mérlegel továbbra is.

A tagok közötti esetleges vitás ügyekben ugyanakkor alapszabályának megfelelően mindkét oldal állásfoglalását közvetíti. Így történt ez például a vasárnapi zárva tartás kérdésében is, amikor minden alkalommal kifejtette a kereskedők megosztottságát – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában