FHB

2017.12.19. 18:38

Folytatódott a lakásárak emelkedése 2017 első fél évében

Idén a második negyedévben is folytatódott a lakásárak emelkedése, az év első három hónapjához képest az áremelkedés nominálisan 2,9 százalékos, reál értékben 2,8 százalékos volt, az előző év azonos időszakához képest 13 százalékkal kellett többet fizetni az ingatlanokért, míg reálértéken 11 százalékos volt a növekedés – derül ki az FHB legújabb lakásárindex-kiadványából.

A közlemény szerint a mutató számításához az FHB felhasználta a Takarék csoport piaci információit és saját megfigyeléseit, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatait is.

A lakásár emelkedésben ismét a közép-magyarországi régió áll az élen, itt 2016 átlagos lakásáraihoz képest közel 12 százalékos volt a növekedés. A második és a harmadik helyen a dél-alföldi és a dél-dunántúli régió áll, míg a legkevésbé Észak-Magyarországon volt érezhető a drágulás.

A lakásár emelkedésben a vidéki megyeszékhelyek már felveszik a versenyt a fővárossal. Példaként említették, hogy a Közép-Dunántúl megyeszékhelyein a lakóingatlanok 13,7 százalékkal drágultak a 2016-ban mért átlagos értékekhez képest, míg Budapesten 11,4 százalékkal mentek fel az árak 2017 első félévére.

Közölték: 2017 első három negyedévében több mint 28 400 lakásépítési engedélyt adtak ki Magyarországon, ami 2016 hasonló időszakához képest több mint 32 százalékos emelkedés. Az építési engedélyek számát tekintve továbbra is Budapest tölti be a vezető szerepet (közel 11 ezer), a fővárosban már az év első három negyedévében több engedélyt adtak ki, mint tavaly egész évben.

Az újlakás-építések jelentős lendületet kaptak az áfa csökkentés miatt, hiszen tavaly év elején a 27 százalékos áfakulcs 5 százalékra mérséklődött. A budapesti lakáspiaci riport adatai szerint a fővárosban idén már ezerrel több lakást adhatnak át az év végéig, mint a tavaly. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a projektek várható befejezése körül egyre több a bizonytalanság, az induláskor tervezett átadási határidő már a lakások több mint a felénél eltolódott.

A lakásátadások csúszásában nagy szerepet játszik a munkaerőhiány, a fejlesztők nehezen találnak megfelelő kivitelezői kapacitást. Több mint 73 ezer üres, betöltetlen álláshely volt 2017 harmadik negyedévében az országban. A legtöbb ember a feldolgozóiparból hiányzik, több mint 20 ezer. Az építőiparban 3377 betöltetlen álláshely van, az üres álláshelyek arányát tekintve az 5. helyet foglalja el a gazdasági ágak között. Az FHB szerint az jelenti még a problémát, hogy közel 190 százalékkal volt magasabb az üres álláshelyek aránya 2017 harmadik negyedévében, mint 2 évvel korábban, ilyen mértékű helyzetromlásra pedig egyik szektorban sem volt példa. A betöltetlen álláshelyek száma folyamatosan nő az építőipar jelentős megrendelés-állományának következtében.

Nőtt az épített lakások száma is, idén a január-szeptemberi időszakban az előző év azonos időszakához képest 50 százalékkal több, közel 8 ezer lakás készült el az FHB adatai szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában