csökkenő visszaélések

2018.02.01. 11:30

Idén is az e-kereskedelem áll a fogyasztóvédelem középpontjában

A fogyasztóvédelmi hatóság és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 2017-ben több mint 800, az előző évekhez képest ötször több webáruházat ellenőrzött, főként próbavásárlásokkal.

A hatósági intézkedéseknek köszönhető, hogy a magyarországi internetes kereskedelemre nem jellemzőek a kirívó fogyasztóvédelmi jogsértések – közölte az NFM csütörtökön az MTI-vel.

A hatóság továbbra is nagy hangsúlyt helyez az árubemutatók, a vidámparkok, kalandparkok és aquaparkok, valamint a kuponos értékesítés és az utazási irodák ellenőrzésére. Ehhez kapcsolódóan megjegyezték, hogy az árubemutatós visszaélések száma a 2015 decemberében elfogadott törvénymódosítás és az eredményes hatósági eljárásoknak köszönhetően 2018-ra a negyedére csökkent.

Arról is beszámoltak, hogy a fogyasztóvédelmi hatósághoz tavaly csaknem 31 ezer megkeresés érkezett, elsősorban jótállási, panaszkezelési és netes kereskedelemmel összefüggő ügyekben. A vásárlók, családok biztonsága érdekében a hatóság 2017-ben 145 veszélyes terméket – főként gyermek-sporteszközöket, játékokat, fényfüzéreket, etetőszékeket – vont ki a forgalomból.

Az NFM a továbbiakban is fontos feladatának tartja, hogy aktív fogyasztóvédelmi jelenléttel és rendszeres ellenőrzésekkel járuljon hozzá a magyar vásárlók, családok érdekeinek védelméhez – olvasható a tárca közleményében.

Borítókép: Illusztráció

Shutterstock / vectorfusionart

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában