Öngondoskodás

2018.02.26. 08:14

Nyereségesek a nyugdíjpénztárak

Az önkéntes és a magánnyugdíjpénztárak is szép hozamokat értek el tavaly. A taglétszám ugyan stagnál, de az egyéni számlákon lévő egyenleg egyre növekszik.

Rekordösszegű tagdíjbevétel érkezett be tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakba – írja a Világgazdaság. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint 122,65 milliárd forint volt az összbevétel, több mint 10 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A korábbi évek tendenciája folytatódott: az egyéni befizetések aránya tovább nőtt a munkáltatói hozzájárulásokhoz képest. A múlt évben a tagok adózott jövedelmükből csaknem 92 milliárd forintot áldoztak az öngondoskodás e formájára, ez 22 százalékkal több a 2016-osnál. A munkáltatók befizetései több mint 5 százalékkal 38 milliárd forintra süllyedtek.

A pénztártagok száma év közben kissé emelkedett, az év végére azonban 1,138 millióra esett vissza, ez nagyjából megegyezik a 2016 végivel. Az év során nagy volt a jövés-menés. Több mint 39 ezren léptek be új tagként a pénztárakba, de 16 ezer kilépő is volt, illetve több mint 15 ezren – például nyugdíjba vonulás miatt – szolgáltatásban részesültek. Közülük a többség egyösszegű kifizetést választ, tavaly ezen a címen több mint 29 milliárd forintot fizettek ki a pénztárak, míg járadékra alig egymilliárdot.

A megmaradt tagság számláin lévő megtakarítás az év végére 1392 milliárd forintra hízott, vagyis egy-egy pénztártag már több mint 1,22 millió forintos egyenleggel rendelkezett.

Az egyéni számlákat nemcsak a befizetések, hanem a hozamok is gyarapították tavaly, a befektetési tevékenység eredménye 2017-ben szektorszinten 86,5 milliárd forint volt, az átlagos hozam nagyjából 6,5 százalékos. Ez bőven meghaladja az infláció mértékét.

A pénztárak számítanak az állam egyik legnagyobb finanszírozójának, a portfólióik 54 százaléka magyar állampapírból áll. Tavaly persze nem ezen, hanem inkább a részvényeken, befektetési alapokon és egyéb eszközökön értek el nagyobb hozamot. Egyedi részvényekben viszonylag kevés pénzt, 75 milliárd forintot tartanak az intézmények, befektetési alapokból lényegesebben többet, 375 milliárd forintnyit.

Nemcsak a portfóliók lettek nyereségesek tavaly, hanem a pénztárak is. A megugró díjbevételnek köszönhetően a működési bevételeik is több mint 26 százalékkal nőttek, és 8,3 milliárd forintot tettek ki.

A működési költségek ennél jóval szerényebb mértékben, mindössze 4 százalékkal emelkedtek, és megközelítették a 7,6 milliárd forintot. Kétszer annyit fordítottak tavaly a pénztárak tagszervezésre, mint 2016-ban, több mint 220 millió forintot. A szektor működési eredménye 720 millió forintnyi nyereség lett, 2016-ban még 715 millió forintos veszteséggel zárt az ágazat.

Híznak a magánkasszák is

A magánnyugdíjpénztárak tagjainak száma már az 57 ezret sem érte el az év végén. A tagok egyéni számláin ekkor 255 milliárd forint volt, vagyis számlánként csaknem 4,5 millió forint az egyenleg. A befektetési tevékenység eredménye a négy megmaradt pénztárnál megközelítette a 22,8 milliárd forintot, és 9 százalék körüli volt az átlagos hozam. A pénztárak működési szinten is a vonal fölött vannak, 10 millió forintos nyereséggel zárták 2017-et.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában