Akvakultúra

2018.03.17. 08:30

Másfél milliárdot fordított fejlesztésre egy hazai halászati konzorcium

Közel másfél milliárd forintos fejlesztést valósított meg a magyar halászati ágazat akvakultúra-szektorában a kiskunlacházi ÖKO 2000 Kft. vezette konzorcium, a négyéves projekt eredményeképpen tíz új haltermék kerülhet forgalomba - közölte a konzorciumvezető vállalkozás.

Hajdúszoboszló, 2017. december 14. Veselényi Attila halászmester elszállításhoz készíti elõ a piaci halat. A hajdúszoboszlói Bocskai Halászati kft két hetes kampánnyal, szükség esetén napi 10 tonnányi kiemeléssel igyekszik kielégíteni a karácsonyi vásárlói halszükségletet. Ilyenkor az éves értékesítés negyede kerül piacra, pontyból, busából, amurból, kárászból és harcsából. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Az akvakultúra-ágazat kitörési pontjainak komplex, versenyképességet szolgáló fejlesztése elnevezésű projektet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 1,235 milliárd forinttal támogatta. A tavaly év végén zárult projekt kutatás-fejlesztési (k+f) eredményei az ágazat nemzetközi piacra lépését is támogatják.

A k+f munka eredményeként hét technológiai leírás született a halszaporítás, halnevelés és a halfeldolgozás témakörében, illetve két prototípus-leírás készült, amelyek közül az egyik használati mintaoltalmi védettséget is szerzett. A program egyik fontos fókuszpontja volt az új haltermékek fejlesztése, aminek eredményeképpen tíz új termékkel bővülhet a hazai haltermékpaletta, a pisztráng, ponty, sügér, amur és harcsa fajokra alapozott fejlesztésekkel – írták.

A projekt a „farmtól az asztalig” koncepciót alapul véve a teljes termelési folyamat lefedésére koncentrált, biztosítva a fogyasztóknak a minőségi, megfelelően ellenőrzött haltermékeket.

Az ország több megyéjében – Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Tolna, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – együttműködve dolgoztak a tagok, lefedve az ágazat minden meghatározó területét.

Az akvakultúra-szektort termelési oldalról a tógazdasági haltenyésztéssel és intenzív haltermeléssel foglalkozó vállalkozások reprezentálták, míg a termékek piacra jutását halfeldolgozót üzemeltető gazdasági társaságok közreműködésével valósítja meg a konzorcium. A konzorciumi tagok a Bocskai Halászati Kft., a Czikkhalas Halastavai Kft., a Hoitsy és Rieger Kft., a Szabolcsi Halászati Kft. és a The Fishmarket Halkereskedelmi Kft. voltak.

A nyereségérdekelt résztvevők munkáját két nonprofit kutatási intézmény, a gödöllői Szent István Egyetem és az MTA martonvásári Agrárkutató Központja koordinálta. A k+f+i eredmények bemutatásaként, illetve a tudás- és technológiatranszfer-folyamatok erősítéseként 73 hazai és nemzetközi tudományos publikáció készült.

Borítóképünkön a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft. munkatársa egy pontyot mutat a kamerának

Forrás: MTVA / Oláh Tibor 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában