LOT

2018.05.03. 13:36

Elindította Budapest-New York járatát a lengyel légitársaság

Elindította Budapest és New York-John F. Kennedy közti menetrend szerinti, közvetlen járatát a lengyel LOT légitársaság, ezzel hét év után ismét van közvetlen repülőjárat az Egyesült Államok és Magyarország között.

Budapest, 2018. május 3. David Kostelancik, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivõje (b), Jerzy Snopek lengyel nagykövet (b2), Rafal Milczarski, a LOT lengyel légitársaság vezérigazgatója (b3), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a LOT Budapest-New York járatának elindítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren 2018. május 3-án. A járatindítással hét év után ismét van közvetlen repülõjárat az Egyesült Államok és Magyarország között. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kovács Tamás

Az egész évben hetente négy alkalommal, hétfőn, csütörtökön, pénteken és vasárnap közlekedő járatokat a LOT Boeing 787 Dreamlinerei teljesítik, amelyek 252 utast, illetve 12 tonna árut tudnak a fedélzetükre venni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járat indulása előtt a ferihegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a felgyorsuló világban egyre fontosabb az összeköttetés, ez a világcégekkel való kormányzati tárgyalásokon is felmerül. Ezért is jelentős az Air China pekingi, az Air Canada Rouge torontói hosszú távú járata, valamint a Wizz Air nyugat-balkáni járatainak megnyitása is.

A LOT lengyel légitársaság B787 Dreamliner típusú, New Yorkba induló repülőgépe felszálláshoz készül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2018. május 3-án.
Forrás: MTI Fotó | Fotós: Kovács Tamás

Hangsúlyozta Magyarország és Lengyelország kapcsolatát, amelyet nem csak stratégiainak, hanem barátinak nevezett. Egy dologban mindig biztosak lehetnek, ha Magyarországot támadják, akkor a lengyelek mellettünk állnak és ez fordítva is így van – jelentette ki.

Elmondta azt is, hogy az 1700 amerikai vállalat több mint 100 ezer magyarnak ad munkát, Egyesült Államok mára a legfontosabb unión kívüli exportpiac lett, 2014 óta 51 vállalati beruházás érkezett az országba és 11 ezer új munkahely jött létre. Ezért a LOT az új járattal jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság bővüléséhez is – hangsúlyozta.

Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója a járat megnyitása alkalmából azt hangsúlyozta: 45 évvel ezelőtt kezdtek el Varsó és New York között repülni, most a lengyel alkotmány elfogadásának ünnepén, május 3-án indítják el első olyan járatukat, amely nem Varsóból, a fő gyűjtő-elosztó központból közlekedik majd.

Hozzátette: szeretné, hogy magyar légitársaságként kezelnék a LOT-ot.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója beszédében azt emelte ki, hogy

az Egyesült Államok és Magyarország között tavaly majdnem félmillióan utaztak, ezért nagyon nagy igény volt már a közvetlen amerikai járatokra.

Kiemelte, hogy a repülőtéren csak az első negyedévben 17 százalékos utasforgalom-bővülést mértek, amely ezzel az egyik legjobban fejlődő európai légikikötő lett. A folyamatban lévő fejlesztéseknek köszönhetően

a repülőtér mostani 15 milliós kapacitását 18-20 millióra tudják majd bővíteni.

A budapesti járatokon magyar légiutaskísérők is teljesítenek szolgálatot, hatvan magyart már felvett és ki is képzett a lengyel cég. Emellett a fedélzeti szórakoztató rendszer is magyar nyelvű lesz, az üzleti osztályon utazók számára pedig a LOT a nyáron exkluzív business várót alakít ki a repülőtéren.

Legutóbb hét éve, a 2011-es nyári szezonban közlekedett közvetlen járat Magyarország és az Egyesült Államok között. Akkor a Malév légiszövetségi partnere, az American Airlines teljesített járatokat Boeing 767-esekkel Budapest és New York között. A Malév 2012 februári csődje miatt azonban a március végével induló nyári menetrendi időszakban az American Airlines már nem újította fel a járatot. A dallasi légitársaság azonban idén visszatér Budapestre, május 4-étől Budapest és Philadelphia között indít napi járatot, amelyek október végéig közlekednek.

Borítókép: David Kostelancik, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője (b), Jerzy Snopek lengyel nagykövet (b2), Rafal Milczarski, a LOT lengyel légitársaság vezérigazgatója (b3), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a LOT Budapest-New York járatának elindítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2018. május 3-án.

MTI Fotó / Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában