korszerűbb energiaügy

2018.08.30. 15:10

ITM: az innováció a bányászatot sem kerülheti el

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára szerint az ágazat nem maradhat le a fejlődésben.

Kaderják Péter erről a 68. Központi Bányásznap csütörtöki ünnepségén, Pécsen beszélt, ahol kifejtette: kiemelt kormányzati cél, hogy Magyarországot dinamikus és minőségi gazdasági növekedés jellemezze, amiben a magas hozzáadott értéket biztosító, innovációra támaszkodó tevékenységeknek kell vezető szerepet játszaniuk.

A tárca jó ideje azon dolgozik, hogy minél korszerűbbé, olcsóbbá és takarékosabbá, ugyanakkor biztonságosabbá tegye a magyar energetikai rendszer működését, aminek a bányászat is része

- hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, az ország ellátásbiztonságát leginkább garantáló energiamixet kell kialakítani: a nukleáris, a megújuló és a rendszernek rugalmasságot és biztonsági tartalékot is jelentő fosszilis energiaforrásokból.

A klímavédelem leginkább a fosszilis energiatermeléstől követel a korábbiaknál jóval nagyobb alkalmazkodást – mondta. Hangsúlyozta: a magyar energiafüggőség csökkentésének része, hogy a kormány évről évre meghirdet bányászati koncessziókat, az utóbbi években a hazai szénhidrogén-kitermelés újra növekedésnek indult, és a jövőben reális esélye van a további növekedésnek.

A kormány az ország energiaellátásának egyik fontos biztosítékaként tekint a geotermikus energia bányászati koncesszió keretében történő kutatására, kinyerésére és hasznosítására.

Ezért a meglévő bányászati szakmai tudásnak ezen a területen is nagy értéke lesz – jegyezte meg az államtitkár.

Fónagy János, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkára beszédében meggyőződésének adott hangot, hogy a magyar bányásztársadalom nem csupán egy műszaki-gazdasági közösség, hanem értékteremtő, értékmegtartó közösség is, amely „a társadalom szövedékének egyik összetartó ereje”.

Az ágazatban dolgozókat méltatva kijelentette: „a bánya fegyelmet, munkát és szaktudást követel”.

A kormány továbbra is a nemzeti vagyon nagyon fontos elemének tartja a magyar szén-, érc- és ásványkincset, illetve azok hasznosításához szükséges szaktudás, szakképzés és munkaerő meglétét – összegzett az államtitkár, aki az új bányászati technológiákban rejlő lehetőségek alkalmazásának szerepét is hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában