dömping

2018.09.01. 08:00

Erős roham indul a munkaerőpiacon

Ősszel sokkal nagyobb a fluktuáció, mint a januári időszakban.

Mára szinte hagyománnyá vált, hogy az őszi időszakban a potenciális munkavállalók megrohamozzák a piacot egy új, jobb állást remélve. A Világgazdaság éppen ezért megpróbált utánajárni, hogy vajon ennek mi lehet az oka, s hogy ugyanez külföldön is megfigyelhető-e.

Az őszi időszak, csakúgy, mint az év eleje, évek óta az álláskeresők dömpingjét hozza magával. Ennek több oka is van: egyrészt ekkor kezdenek munkát keresni a friss diplomások, akik már kinyaralták magukat, másrészt sok termék és szolgáltatás a nyári uborkaszezont követően kerül piacra, így ehhez kapcsolódóan kell az új és-vagy több munkaerő. Ráadásul az amerikai tulajdonban lévő cégeknél ősszel kezdődik az új gazdasági év, amelyet a humánerőforrás-változások is jellemeznek – mondta el a Világgazdaság megkeresésére Joó Zsuzsanna, a Karrieriskola Kft. szenior tanácsadója. Kiemelte, az őszi dömping a felsoroltakon kívül annak is betudható, hogy a nyár alkalmas arra, hogy a pihenés idején a munkavállalók átgondolják az életüket, és döntéseket hozzanak a karrierjüket illetően.

Ebben Pelle Dávid, az MP So­lutions Kft. ügyvezetője is egyetértett, aki szerint valóban nagyobb mozgást lehet érzékelni szeptember elején.

Ez az időszak még mindig kötődik valami új kezdetéhez, ahogy régen, iskoláskorunkban egy új tanév indulását jelentette. Emiatt érezhetően több embert érünk el telefonon álláslehetőségek kapcsán, többen válnak aktív keresővé is a munkaerőpiacon, így többen jutnak el hozzánk interjúkra is

– mondta. A nyári időszak mindig kicsit nehézkes a nyaralások és a rengeteg egyéb elfoglaltság miatt, de őszre nő az elérhető és gyorsan mozgósítható jelöltek száma. Hogy azonban ez pontosan hány embert érint, arról sajnos egzakt számot nem lehet mondani. Az elmúlt években növekvő tendenciát látunk, többszörösére nő ősszel az érdeklődők száma – tájékoztatta a Világgazdaságot hazánk egyik legnagyobb állásközvetítő cége, a Cvonline.hu.

Erre érdemes figyelni

Fontos, hogy aki tényleg váltani szeretne, az nyitott legyen a beszélgetésre. Ilyenkor ugyanis jobbnál jobb lehetőségek jöhetnek szembe. Mindazonáltal nem javasolt két-három kiválasztási folyamatnál többet futtatni párhuzamosan, a fókusz megosztása nem mindig célszerű. Emellett rendkívül fontos a felkészültség a jelöltek oldaláról, valamint nem elhanyagolható a motiváció sem. Minden munkaadónál előnyben részesülnek ugyanis azok a szakemberek, akik nyitottan, a cégeket megismerve érkeznek az interjúkra. Sokszor többet jelent a kiválasztás során egy jelölt oldaláról az elköteleződés, mint a szigorúan vett szakmai elvárásoknak való megfelelés.

Fontos leszögezni, hogy az őszi munkaerőpiaci mozgás nem csupán a munkavállalókat, hanem a munkáltatókat is érinti. Számos vállalat esetében megfigyelhető, hogy nyáron kevesebb új kollégával bővül a dolgozók köre, aminek számos oka lehet. Pelle Dávid szerint ez egyfelől azért fordulhat elő, mert számolnak az interjúztató kollégák szabadságolásaival, a jelöltek lassabb elérhetőségével. Másrészről

a nyári időszak remek alkalom arra, hogy a cégek lássák, mekkora büdzsével fognak rendelkezni az év második felére toborzási célokra. Kevesebb kolléga távozik a cégektől a megtervezett és jóváhagyott szabadságok miatt, így a munkaerő iránti igény is kicsit alacsonyabb.

Ha a munkaerőpiac kerül szóba, akkor fontos kitérni a munkaerő hiányára, ami Joó Zsuzsanna szerint nem csupán egy-egy időszak sajátossága, sokkal inkább egész évben jellemző. Talán ez lehet az oka annak, hogy a szakember nem is lát markáns különbséget az egyes szakmák közötti keresletre az egyes évszakokban. Természetesen az idegenforgalom számára a nyár a fontos, de ezek jobbára alkalmi, sok esetben diákmunkák. Télen pedig a kereskedelem (lenne) a nagy felvevő – jelentette ki a szakember. Joó szavait a Cvonline.hu-tól is megerősítették, így kiderült, hogy nem lehet csupán egy-két kategóriára leszűkíteni az intenzitás növekedését. Elmondható, hogy minden ágazatban megnő mind a keresleti, mind pedig a kínálati oldal – tették hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában