nemzetgazdaság

2018.12.21. 21:33

Magasabb GDP-növekedés és alacsonyabb hiány lehet idén

Közölte 2018-ra vonatkozó előrejelzéseit a Pénzügyminisztérium.

A kormány legfrissebb számításai szerint az előzetes várakozásokat meghaladó, 4,6 százalékos növekedés valósulhat meg az idén Magyarországon, a hiány a kitűzött cél alatt, 1,9-2,1 százalék között teljesülhet, az adósság a vártnál jobban, a GDP 71 százalékára csökkenhet – közölte a Pénzügyminisztérium pénteken.

A közlemény szerint Magyarország egyre jobban teljesít, a gazdaság erőteljes fejlődésének köszönhetően eredményes év lett 2018. A kedvező folyamatok a jövőben is fennmaradnak, így stabil költségvetés mellett folytatódhat a gazdaság dinamikus bővülése.

Az aktuális makrogazdasági és költségvetési előrejelzés szerint,

miután a harmadik negyedévben soha nem látott mértékű, az uniós átlag két- és félszeresét meghaladó, 5,2 százalékos volt a gazdaság bővülése, az év egészére a korábbi 4,3 százalék helyett már 4,6 százalékos növekedést vár a kormány.

A gazdasági növekedés széles bázison nyugszik, minden szektor hozzájárul annak kedvező teljesítményéhez. Ennek egyik fő hajtóereje a beruházások bővülése, ami döntően a kormány otthonteremtési programjának, a hatékony uniós forrásfelhasználásnak, a hazai költségvetésből megvalósuló közérdekű beruházásoknak, valamint a nagyvállalati beruházásoknak köszönhető.

A bővülés fenntarthatóságát jelzik a PM szerint a belső és külső egyensúlyi mutatók, a költségvetés stabil helyzete, illetve hogy az ország fizetési mérlege és finanszírozási képessége egyaránt pozitív.

Az államháztartási hiány az idei várható 1,9-2,1 százalék után is folyamatosan csökkenve a kormányzati ciklus végére elérheti a fél százalékot. Ehhez elsősorban a folytatódó adócsökkentések mellett növekvő adóbevételek járulnak hozzá, a többletforrások pedig a kormány gazdaság és társadalompolitikai céljainak – különös tekintettel a családokat támogató intézkedéseknek – hatékonyabb megvalósulását teszik lehetővé.

Ezzel párhuzamosan valósul meg a GDP arányos államadósság további csökkenése, a tavalyi 73,3 százalékról 2022-re 60 százalék alatti szintre.

Az előrejelzés alapján az infláció, amely az első tizenegy hónapban 2,9 százalék volt, az idén és az azt követő években is három százalék alatt marad.

A külső egyensúlyi folyamatok 2018-ban összességében az előzetesen vártnak megfelelően alakulnak: a külkereskedelmi mérleg pozitív, a kamatkiadások csökkennek, az ország finanszírozási képessége pedig továbbra is kedvező – áll a Pénzügyminisztérium közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában