könnyebb feltételek

2019.01.18. 07:52

Az építőiparban a legnagyobb a feketefoglalkoztatás aránya

A másik kimagasló terület a vendéglátás, a munkavállalóknak a fizetés mértéke az elsődleges szempont.

Egyre tudatosabbak a munkavállalók, de kétségtelen, hogy az építőiparban oda megy dolgozni a munkás, ahol könnyebb feltételekkel foglalkoztatják – mondta a Világgazdaságnak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

A Pénzügyminisztérium jelentése szerint ugyanis az építőipari vállalkozásoknál volt a legmagasabb, 38 százalékos a feketén foglalkoztatottak aránya a tavaly január–szeptemberi időszakban, ez két százalékponttal több, mint az egy évvel korábbi adat.

Vagyis az dönt, hogy ki fizet többet, akár zsebbe, de ennek a jogi hátterével és a munkavédelemmel már nem igazán foglalkoznak

– tette hozzá.

A feketefoglalkoztatás főleg a mikrovállalkozások egy részénél elterjedt, közepes és nagyobb cégek ilyet nem engedhetnek meg maguknak – emelte ki Koji László. Mint mondta, az ÉVOSZ tett két javaslatot, amelyek, meglátásuk szerint segítenék a piac fehéredését. Az egyik, hogy a NAV elektronikus rendszerében lehetne olyan szoftvert használni, amellyel kiszűrhetők a szélsőségek, és ezáltal célirányos ellenőrzést lehetne végezni. A másik javaslat, hogy magánszemélyeknél a lakásfelújításokra is ki lehetne terjeszteni az áfa-visszaigénylés lehetőségét, ez a tulajdonosokat is arra ösztönözné, hogy minden kivitelezőtől számlát kérjenek.

A tavalyi munkaügyi ellenőrzések az építőiparban egyébként 1130 munkaügyi bírságot vontak maguk után 164,6 millió forint összegben. Az ellenőrzött munkavállalók 68,7 százalékát érintette valamilyen munkaügyi szabálytalanság.

Az építőipar mellett a vendéglátás volt az a terület, ahol nőtt a feketefoglalkoztatás aránya az ellenőrzött munkavállalóknál, a többi vizsgált és meghatározó gazdasági ágazatban csökkent az arányuk. Erre reagálva Böröcz Lajos, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) főtitkára a Világgazdaságnak hangsúlyozta: Európa valamennyi országával versenyeznek a munkavállalókért, sok magyar eleve külföldön dolgozik.

Gyakran a fizetés mértéke az elsődleges a munkavállalóknak, és a tisztességesen működő cégeket is rendkívül rossz helyzetbe hozzák azok, akik például feketefoglalkoztatással jóval többet ajánlanak a munkavállalóknak, mint amennyi reálisan kigazdálkodható a munkaköltségek megfizetésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában