jegy nélkül

2019.04.18. 10:00

A MÁV egyre több pótdíjat szed be a bliccelőktől

Csak idén márciusban tízmillió forintot fizettek be a vasúttársaság kasszájába.

Ebből a tételből hasonló mértékű bevételt utoljára 2017 novemberében ért el a MÁV-Start – közölte a vasúttársaság csütörtökön. Hangsúlyozzák, nem a bliccelések aránya nőtt, hanem javult a beszedés hatékonysága.

2019 első negyedévében több mint 25 millió forint folyt be a vasúttársaság kasszájába, ami 12 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak, szintén kimagasló értékeit.

A MÁV-Start szerint az eredmény javarészt a követelésbehajtási csoport kampányainak köszönhető, az év első három hónapjában több mint 900 fizetési megállapodást kötöttek a követelést felhalmozó adósokkal a tartozás rendezésére, 20 százalékkal többet a tavalyi évhez képest.

A behajtási csoport az adósoknak egyedi fizetési konstrukciókat dolgozhat ki, részletfizetésről, halasztásról, esetleges mérséklésről dönthetnek.

A fizetési felszólításra nem reagáló, illetve a társasággal kötött fizetési megállapodást figyelmen kívül hagyókkal szemben jogi eljárást indítanak – közölte a MÁV.

A kibocsátott fizetési eljárások száma 2017 óta meghaladja az 1080-at, a végrehajtások pedig 500-as darabszámot értek el – közölte a MÁV.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában