Vállalkozások figyelem!

2019.04.08. 08:56

Megkezdődött az épületenergetikai pályázat társadalmi egyeztetése

Elindult a „Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása”  című pályázati felhívás társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében, a vállalkozások összesen 10 milliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak majd – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Forrás: Shutterstock

Hangsúlyozta, az új energetikai konstrukció hozzájárul az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának javítására, valamint megújuló energiaforrások felhasználására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás formájában. Egyszerre szolgálja

  • a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését,
  • a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve
  • a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.
  • A mikro-, kis- és középvállalkozások számára igényelhető támogatás összege minimum 3 millió forint, maximum 100 millió forint, amelyet megújuló energiafelhasználás növelését célzó fejlesztésekre fordíthatnak, például napkollektoros rendszer telepítésére, illetve faelgázosító kazánrendszer kiépítésére. Lehetőség nyílik továbbá energiahatékonyságot javító beruházásokra, például épületek fűtési, hűtési és használatimelegvíz-rendszereinek korszerűsítésére.

    A projektek végrehajtására 24 hónap áll rendelkezésre – ismertette az államtitkár.

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában