dinamizmus

2019.07.06. 20:01

Százhatvan milliárddal támogatná a kormány a kkv-szektort

Palkovics László miniszter szerint ez szükséges a dinamikus gazdasági növekedés fenntartásához.

Az élelmiszeripar a lakosság jólétét szolgálja – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a szesziparban érdekelt miskolci Hagyó Kft. új üzemcsarnokának és termelő-berendezéseinek átadásán szombaton.

A szaktárca vezetője hangsúlyozta: a kormány az élelmiszergazdaságot kiemelt ágazatként kezeli. A szektor korszerűsítésének alapvető célja az „értéklánc szemléletű keret megteremtése a teljes ellátási láncban” – tette hozzá.

Palkovics László emlékeztetett arra, hogy a magyar GDP-növekedés az első negyedévben a legmagasabb volt az unióban, a kormány arra törekszik, hogy az uniós átlagot legalább két százalékkal meghaladó ütemet hosszabb távon is fenntartsa.

A magyar kis- és középvállalkozások megerősítése pedig elengedhetetlenül szükséges a gazdaság fenntartható fejlődéséhez és „válságtűrő képességének fokozásához” – hangsúlyozta. Elmondása szerint ezeknek a vállalkozásoknak az árbevétele az elmúlt időszakban 16 százalékkal, hozzáadott értéke 27 százalékkal, exportja 45 százalékkal nőtt. A foglalkoztatottak számát 155 ezerrel növelték, a munkavállalók kétharmada ebben a szektorban dolgozik.

A gazdaság dinamikus növekedésének fenntartásához a kkv-k termelékenységének még erőteljesebb felzárkóztatására van szükség

- mutatott rá Palkovics László.

A miniszter szerint a kis- és középvállalkozások innovációs képességének és hatékonyságának növelése az egyik legnagyobb gazdaságpolitikai kihívás. Elmondta:

a minisztérium azt tervezi, hogy a következő három évben legalább 167,5 milliárd forinttal segíti a kkv-k technológiai megújulását, generációváltását és nemzetközi terjeszkedését.

A pénz túlnyomó része, mintegy 90 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásként jut el a cégekhez – jelezte.

A miskolci székhelyű Hagyó Kft. húsz éve van a piacon, pálinkafőzéssel és gyümölcsfeldolgozással, borászattal, ágazati berendezések fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A cég a 360 millió forintos beruházáshoz 180 millió forintot nyert az Irinyi-terv pályázatán prototípus-fejlesztésre és kapacitásbővítési projektjére, valamint új üzemcsarnok építésére.

A cég árbevétele 2018-ban közel fél milliárd forint volt, 100 millió forint értében exportáltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában