ez jobb üzlet

2019.09.03. 15:10

Ingatlan helyett állampapírba fektetnek a magyarok

Az agglomeráció ingatlanpiaca virágzásnak indult a megemelkedett fővárosi árak miatt, azonban ez csak nyár elejéig tartott, amikor megtorpanás jött, amit még a csok-változás sem tudott ellensúlyozni.

Forrás: Shutterstock

„Az elmúlt egy évben igen erős érdeklődés mutatkozott Budapest északi agglomerációja iránt, melynek Dunakeszi az egyik nyertese. Ez elsősorban a főváros közelségének és a település jó infrastruktúrájának köszönhető. De hozzájárul az épülő M2-es autópálya várható hatása, valamint, hogy hamarosan emeletes vonatok állnak forgalomba a Budapest-Szob vonalon” – mondta Balla Frigyes, a Balla Ingatlan dunakeszi irodájának szakmai vezetője az Origónak.

Ugyanakkor nyár elején valamelyest visszaesett a vevői érdeklődés az ingatlanpiacon, és ezzel együtt

mintha megtorpant volna az árak emelkedése is .

Érdemleges változást a július 1-jei csok-változások sem eredményeztek. A szakértő véleménye szerint mindennek köze lehet a Magyar Állampapír Plusz nevű államkötvény kibocsátásához, mely érdeklődőket vont el az ingatlanpiacról.

A gyengülő érdeklődés miatt ma már nem tudják olyan rövid határidővel értékesíteni az ingatlanokat, mint az elmúlt években. Balla Frigyes nem is számít változásra a jövőben, vagyis

az árak tekintetében inkább stagnálást valószínűsít, de úgy véli, hogy ha az állampapírt még sokáig jegyzik, akkor akár még árcsökkenés is kezdődhet.

Az árak közelmúltbeli megtorpanása ellenére az alku továbbra is minimális az agglomerációban található panellakások esetében. Ugyanakkor

a téglaépítésű lakásoknál és házaknál 5-10 százalékos az alku,

amely várakozása szerint akár tovább is nőhet, ha marad a jelenleg tapasztalható, korábbinál szerényebb kereslet.

A legkeresettebb ingatlantípusba a kétszobás, illetve az egy plusz kétszobás lakások tartoznak, míg a házaknál a nappali plusz három- vagy négyszobás kialakítást preferálják a vásárlók.

„Előbbiek eladási ára 30-35 millió forint között mozog, míg a házak esetében rendkívül nagy a szórás, hiszen változatosak a telekméretek, eltérő a fekvés és az állapot. Az ugyanakkor elmondható, hogy Dunakeszin elfogadható állapotú házat most nem nagyon lehet kapni 50 millió forint alatt” – szögezte le az ingatlanközvetítő.

A panelek ára átlagosan 30-35 millió közt mozog
Fotó: Varga György / MTI

Ha az újépítésű ingatlanok piacát vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy leginkább ikerházak és családi házak épülnek Dunakeszin, míg társasházból csak néhányat találunk elszórtan, többek között a Városközpontban és a Malomárok lakóparkban.

Ezek átlagos négyzetméterára 550-650 ezer forint között alakul, az ikerházakat 300-400 négyzetméteres telekrésszel 60-75 millió forintért lehet megvásárolni, a családi házakat pedig 500-700 négyzetméteres telekkel 80-90 millióért.

Ami a jövőt illeti, Balla Frigyes szerint az elkövetkező hónapokban inkább kínálati piacra számíthatunk,

a tulajdonosok már nehezebben tudják eladni ingatlanjaikat, így csökkennek az árak és hosszabbá válik az értékesítési idő is.

„Ez pedig azt jelenti, hogy felértékelődhet az ingatlanközvetítők szerepe” – tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában