vitás kérdés

2019.09.26. 06:05

Veszélybe kerülhet a tojástermelés

Az üzletláncok gyakran indokolatlan akciót hirdetnek, ezzel pedig letörik a felvásárlási árakat.

Forrás: MTVA

Fotó: Oláh Tibor

Tárgyalóasztalhoz hívják az áruházláncokat a hazai tojástermelők, az elmúlt időszakban ugyanis több olyan probléma is napirendre került, amely veszélybe sodorhatja az ágazat szereplőinek működését – írta a Magyar Nemzet.

Szép Imre, a Tojásszövetség újonnan megválasztott elnöke a lapnak elmondta: számos esetben előfordult, hogy az üzletláncok indokolatlan akciót hirdettek, ezzel pedig rendre sikerült letörniük a felvásárlási árakat.

Az M-es méretű dobozos tojás darabja például tartósan negyven forint körül volt, pár héttel ezelőtt azonban az egyik áruházlánc 25 forintos akciós árat hirdetett.

Ezt az áresést a piaci folyamatok semmiképp nem indokolták, ugyanis sem a hazai, sem az uniós piacon nincs túlkínálat tojásból.

„A 25 forintos darabonkénti ár ráadásul olyan alacsony felvásárlási szintet feltételez, amely mélyen az önköltség alatt van. Ilyen olcsón itthon nem lehet tojást előállítani”

– hangsúlyozta Szép Imre.

Hozzátette: a közeljövőben szeretnének egyeztetni valamennyi hazai kiskereskedelmi szereplővel annak érdekében, hogy elfogadható konszenzus alakuljon ki a tojás áráról, a mostanihoz hasonló kilengések pedig ne forduljanak elő.

Azonban nem az árazás az egyetlen vitapont, hanem az is, hogy

egyes üzletláncok nemrég támadást indítottak a ketreces tartás ellen.

Szép Imre szerint ezen áruházak részben anyacégeik nyomására próbálják kiiktatni kínálatukból a ketreces tartásból származó tojást, Németországban és az Egyesült Királyságban ugyanis az alternatív technológiák az elterjedtebbek.

„Nem lehet öt-tíz évente szemléletet váltani egy olyan ágazatban, ahol a beruházások hosszú távon térülnek meg. Ha a magyar gazdálkodókat újabb technológiaváltásra kényszerítik, az egész ágazat jövője kerülhet veszélybe, és uniós szinten is nagy kiesést jelenthet, ha leáll a ketreces termelés” – jegyezte meg.

Megjegyezte:

amellett, hogy ez a legköltséghatékonyabb metódus, a ketreces tartásból származó tojás a legkevésbé szennyezett, tehát, a humánegészségügyi szempontok is mellette szólnak.

Magyarországon és a visegrádi országokban is a ketreces tartás a legelterjedtebb, ezért a hazai ágazati szereplők a nemzetközi fórumokon a V4-ek segítségére is számítanak, emellett az olasz, a spanyol és a francia tojástermelők támogatásában is bíznak, hiszen ott is többségben van ez a technológia.

Borítókép: illusztráció. A tojás osztályozó gépet Szőnyi Gábor tölti fel. A Földesi Rákóczi Mezőgazdasági Kft. baromfi ágazatában évente 44 millió darab tojást állítanak elő, amelynek 50 százalékát áruházláncokban, a fennmaradó hányadot pedig piacokon, boltokban és cukrászdák számára értékesítik S, M, L, XL. méret szerint válogatva

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában