tudatos fejlődés

2019.10.15. 08:52

Megjelentek a Magyar Multi Program II. és III. pályázati felhívásai

A programok több mint 14 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járulnak hozzá a vállalkozásfejlesztési célok eléréséhez.

„A Magyar Multi Program II. a kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások megerősítését, értékhozzáadó tevékenységük és piacbővítési lehetőségeik fejlesztését szolgálja. A Magyar Multi Program III. a feldolgozóipari kis- és középvállalkozások komplex fejlesztését segíti” – mondta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

„A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében kiírt pályázatokkal

a támogatott vállalkozások tudatosabb fejlődési pályára léphetnek, stratégiai szemlélettel tervezhetik jövőbeni beruházásaikat.

Lehetővé válik a vállalkozások fejlődési pályájának fenntartása, valamint értékhozzáadó tevékenységük növelése önálló hazai termékek és szolgáltatások kifejlesztése, illetve márkaépítés révén. Javul a versenyképességük, működésük elmozdítható a hatékonyság-orientált, majd innováció fókuszú működés felé, amely elősegíti a bérek növekedését és a munkahelyek stabilitását” – hangsúlyozta Rákossy Balázs.

A két program keretében megközelítőleg 100-130 vállalkozás juthat vissza nem térítendő támogatáshoz.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a programok kizárólag azon vállalkozásoknak nyújtanak közvetlen pénzügyi támogatást, melyek a GINOP-1.1.4-16 „Magyar Multi Program I. – A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások azonosítása, felmérése, motiválása, fejlesztési igényeik meghatározása” című kiemelt felhívás keretében, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által lefolytatott szakmai előminősítésen részt vettek és az ott kialakított fejlesztési tervvel rendelkeznek.

„A nyertes vállalatoknak a támogatásból lehetőségük van többek között különféle tanácsadási szolgáltatások igénybevételére, illetve új technológiai fejlesztést eredményező eszközök beszerzésére is”

- ismertette.

A támogatási kérelmek benyújtására november 28-tól, illetve december 3-tól lesz lehetőség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában