tananyag

2019.11.21. 12:00

A pénzügyi biztonság lesz a Pénz7 kiemelt témája

Már 400 iskola és 80 ezer tanuló jelezte részvételi szándékát.

Forrás: Shutterstock

A pénzügyi biztonság, valamint az „ötletből vállalkozás” lesz a pénzügyi és vállalkozói ismeretek bővítését célzó, Pénz7 elnevezésű program kiemelt témája az idei tanévben – hangzott el azon a keddi budapesti sajtótájékoztatón, amelyen kormányzati és pénzügyi intézményi szereplők aláírták a 2020. március 2-6. közötti témahét megvalósításáról szóló együttműködési megállapodást.

Az egyezményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Pénzügyminisztérium (PM), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány képviselői látták el kézjegyükkel.

Maruzsa Zoltán, az Emmi köznevelésért felelős államtitkára elmondta: az életvezetés fontos eleme a pénzügyi tudatosság, és nincs vita arról, hogy a pénzügyi ismereteket be kell építeni a tanagyagba. Ezért támogatják a pénzügyi tudatosság témahetét, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket és egyre népszerűbb – tette hozzá.

Közölte: az első, 2014-2015-ös tanévben 660 iskola, ezer pedagógus, 200 önkéntes és 90 ezer diák vett részt a programban, tavaly pedig már 1235 iskola, 2500 pedagógus, 700 önkéntes és 205 ezer tanuló.

A jövő évi programra egy hete indult a regisztráció, és már 400 iskola és 80 ezer tanuló jelezte részvételi szándékát.

Gion Gábor, a PM pénzügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a programban részt vevő diákok száma kiemelkedő, és példaként megemlítette, hogy 2017-ben a globális pénzügyi héthez kapcsolódóan megrendezett Pénz7 Magyarországon több diákot ért el, mint a helyi programok Németországban, Franciaországban és Olaszországban együttvéve.

Fontosnak nevezte a vállalkozási ismeretek bővítését is, mert a magyar fiatalok körében a legalacsonyabb a vállalkozói hajlandóság az egész régióban, miközben tartós, hosszú távon fenntarthatón prosperáló gazdaságot erős magyar vállalkozások nélkül nagyon nehéz elképzelni.

Szepesi Balázs, az ITM gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára elmondta:

a vállalkozói témahéten szeretnék közelebb hozni a fiatalokhoz a vállalkozást, ezért „hús-vér” vállalkozók mennek az iskolákba önkéntesként.

Fontosnak nevezte, hogy a fiataloknak megmutassák, az ötletekből milyen könnyen lehet valóság. Úgy fogalmazott, a vállalkozás önkifejezés, hiszen a gondolatból tett lesz, másrészt pedig a legmélyebben megélt szabadság, a vállalkozók ugyanis vállalják az önállóságot és az azzal járó felelősséget. A vállalkozói témahét azt mutatja meg, ez az út járható – fűzte hozzá.

Merényi Zsuzsa, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatója arról beszélt, hogy a programban a legfontosabb partnereik a pedagógusok, akiknek a munkáját kidolgozott felkészülési anyagokkal, óratervekkel segítik. Megjegyezte: hisznek abban és tesznek is azért, hogy pénzügyileg tudatosabb fiatalok kerüljenek ki az iskolákból.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára azt mondta, céljuk, hogy idén negyedmillió diák vehessen részt a pénzügyi kultúra hetének speciális képzésén, és bízik abban, hogy ez egyfajta kulcsa Magyarország gazdasági fejlődésének. Kiemelte: a programsorozat alapításától kezdve egyik legfőbb önkéntesük Varga Mihály pénzügyminiszter és Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnöke.

A Pénz7 témahétre a www.penz7.hu oldalon lehet regisztrálni, itt jelentkezhetnek az iskolák és az önkéntesek is, egészen a programhét kezdetéig.

Itt érhetők el a korábbi évek tananyagai, az aktuális témák korosztályok szerint kidolgozott tananyagai és a felkészítést segítő anyagok is.

A program kiemelt célja, hogy már fiatal korban megalapozzák a pénzügyi és gazdasági tudatosságot, így ezzel is támogassák a kormány által 2017-ben elfogadott, Okosan a pénzzel elnevezésű, a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó stratégia megvalósulását.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában