gazdasági teljesítmény

2019.11.12. 12:00

Szijjártó Péter: az idén már megdőlt a beruházási rekord

Október végéig 62 nagy beruházásról kötöttek megállapodást, ami 9682 új munkahelyet jelent, ehhez a kormány 129 milliárd forint készpénztámogatást biztosított.

Budapest, 2019. november 12. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meghallgatásán az Országgyûlés gazdasági bizottságának ülésén az Országház Tisza Kálmán termében 2019. november 12-én. Balról Joó István, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM) export növeléséért felelõs helyettes államtitkára.

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán kifejtette, a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül létrejött új munkahelyeken a bruttó fizetés tavaly átlagosan 420 ezer, idén az első tíz hónapban 458 ezer forint volt.

Az első tíz hónapban Koreából érkezett 10 nagyberuházás, 4 pedig Japánból, mintegy 3 milliárd euró összértékben, ezek az elektromos autóiparhoz kapcsolódnak. Az első tíz hónap beruházásait tekintve Komárom-Esztergom megye áll az első helyen 11 nagyberuházással, Pest megyébe 9, Budapestre 6 érkezett

– tette hozzá.

A miniszter beszélt a tavalyi magyar exportrekordról is, elmondta, hogy

a 104,8 milliárd euró exporttal a világ azon 35 gazdasága közé került Magyarország, amelynek éves exportja meghaladja a 100 milliárd eurót.

Megjegyezte, 2010-hez képest 47 százalékkal nőtt a magyar export teljesítménye, ami Magyarország növekvő versenyképességét mutatja.

Az első nyolc hónapban a magyar export 72,2 milliárd euró volt, 4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, ezért

jó esély van arra, hogy az év végén minden idők legjobb exportteljesítményét érje el Magyarország

– mondta a miniszter.

A GDP-ben tavaly az export aránya 84,9 százalékot ért el, az EU-ban ez átlagban 46,7 százalék. Magyarország ezzel az aránnyal a 6. helyen áll az EU-ban – tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta,

az új technológiák alkalmazása a siker feltételévé vált az új világgazdasági korszakban, és le kell számolni azzal a régi dogmával, hogy a tőke nyugatról keletre vándorol, ahol olcsó munkaerőt keres.

„A folyamatok kétirányúvá váltak, az új világgazdasági korszakban az új technológiák, fejlesztések egy része ma már keletről érkezik, a tőkebefektetések is két irányt vettek. Ez a folyamat az európai gazdaságban is tetten érhető, hiszen nyugat-európai vállalatokban vásárolnak tulajdonrészt a kínai, japán, koreai tulajdonosok” – közölte Szijjártó Péter.

„Az új világgazdasági korszakkal párhuzamosan a magyar gazdaság is dimenziót vált, termelésorientált gazdaságból egyre inkább fejlesztésorientált gazdasággá alakul át” – hangsúlyozta.

„A megújuló nemzetközi térben a magyar gazdaság versenyképességét mutatja, hogy míg a világon Magyarország a 92. a lakosság lélekszáma tekintetében, addig a 34. legnagyobb exportteljesítményt nyújtotta tavaly” – emelte ki Szijjártó Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában