hitelboom

2019.12.11. 15:03

Egyre több kölcsönt és hitelt veszünk fel az ünnepekhez közeledve

Nem mindegy, hogy milyen hitelt vesznek fel az emberek, mert míg a legnépszerűbb hitelfajta, a személyi kölcsön teljes hiteldíj mutatója maximum 24,9 százalék, addig az áruhitelek THM-je 39,9 százalék is lehet.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Just dance

Az utóbbi két hónapban megugrott a fedezetlen, elsősorban kisebb összegű személyi kölcsönök és áruhitelek felvételének száma – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán.

Binder István hozzátette: 2019-ben óriási „hitelboom” figyelhető meg a fogyasztási, fedezetlen hitelek terén. Míg 2013 első felében 22-23 milliárd forint személyi kölcsönt vettek fel az emberek, addig 2019 első felében 147 milliárdot, tehát közel hétszer annyit, mint hat éve – mondta. Megjegyezte, hogy a növekedés az év utolsó hónapjaiban, az ünnepek közeledtével is jól látható.

Hangsúlyozta: nem mindegy, hogy milyen hitelt vesznek fel az emberek, hiszen míg a legnépszerűbb hitelfajta, a személyi kölcsön teljes hiteldíj mutatója (THM) maximum 24,9 százalék, addig az áruhitelek THM-je 39,9 százalék is lehet.

Binder István kitért arra is, hogy megszületett a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás, amellyel a mostaninál gyorsabb és egyszerűbb lesz a lakáskárok rendezése. Erre azért volt szükség, mert sok ügyfél arról számolt be az MNB-nek, hogy lakásbiztosítóik nem, vagy csak egy vontatott procedúra után fizették ki káraikat – magyarázta a felügyeleti szóvivő.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában