Kedvező körülmények

2019.12.08. 07:58

Tíz év alatt 54 százalékkal nőtt a magyar reálbér

Az idei évvel együtt az utolsó három év kétszámjegyű nettó átlagbéremelkedést hozott, miközben az infláció 3 százalék alatt volt, így a reálbér is igen jelentős, korábban évtizedek óta, sőt, talán még soha nem tapasztalt mértékben növekedett.

Budapest, 2016. szeptember 10. Tzezer s hszezer forintos bankjegyek egy pnztrcban. Magyarorszg ma is hivatalos fizeteszkzt, a forintot, 70 vvel ezeltt, 1946. augusztus elsejn vezettk be. A pengt felvlt j pnz nevt I. Kroly trtnelmi aranyforintjrl kapta. MTVA/Bizomnyosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasznl! Ez a fot nem a Duna Mdiaszolgltat Zrt./MTI ltal ksztett s kiadott fnykpfelvtel, gy harmadik szemly ltal tmasztott brminem klnsen szerzi jogi, szomszdos jogi s szemlyisgi jogi ignyrt a fot ksztje kzvetlenl maga ll helyt, az MTVA felelssge e krben kizrt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Faludi Imre

A 10 évvel ezelőtti válságot követő fellendülés Európa gazdagabb országaiban gyakorlatilag megszüntette a munkanélküliséget, így szinte korlátlan kereslet lett a 2011-ben a szabad munkaerőáramlási övezetbe bebocsátott EU-tagállamok, köztük Magyarország munkaereje iránt, miközben a nominális (számszerű) bérkülönbség a legtöbb szakmában óriási volt – számol be a növekedés.hu.

Ez a folyamat az itthon zajló fellendüléssel együtt, amely ugyancsak felszívta a munkaerőt, munkaerőhiányhoz vezetett, amely kikényszerítette a bérek egészen szokatlan ütemű emelkedését, és ezt egyelőre a gazdaság, a cégek többsége el is bírja – írja a portál.

Az első években nem sokat változott a helyzet: a válság utóhatásai, a még mindig jelentős költségvetési hiány, a magasra nőtt, felerészt devizában fennálló adósság újabb egyensúlyteremtő intézkedéseket kényszerített ki, még ha ezek nem is a szokásos formában zajlottak (unortodox gazdaságpolitika) – fogalmaz a lap.

Az évtized első öt évében, 2010-2014 között mindösszes 7,2 százalék lett a reálbéremelkedés mértéke, innentől kezdve viszont beindult a rakéta: 2015-ben 4,4 százalék volt az adat, 2016-ban 7,4 százalék, majd 2017-ben 10,3 százalék, ez abszolút csúcs. A tavalyi adat 8,3 százalék, a várható idei 7,5 százalék – részletezik a számokat.

Így az évtized második fele összesen 44 százalék reálbéremelkedést hozott, ez egy egészen különleges helyzet

- emelik ki.

Ha ugyanezt az adatot az évtized egészére számoljuk, akkor 54 százalék adódik, ez is mutatja, hogy

a növekedés döntő része az utóbbi 5 évnek köszönhető.

A jövőre nézve azt mondhatjuk, hogy ilyen ütem hosszú távon nyilván nem tartható fenn, de bízhatunk abban, hogy a következő évtized, főleg annak első fele még dinamikus reálbéremelkedést hozhat.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában