Felsőoktatás

2020.01.27. 08:06

Emelkedhet a diákhitel maximális összege

Az egyetemi-főiskolai hallgatók megnőtt kiadásai is igazolják a szabad felhasználású Diákhitel 1 maximális összegének emelését a Diákhitel Központ vezérigazgatója, Magyar Péter szerint. Mint közölte: a terítéken lévő, felnőttképzési hitelnek lenne fix kamatozású és fix futamidejű konstrukciója is.

Debrecen, 2016. december 11. A végzett hallgatók eskütétele az Általános Orvostudományi Kar nyilvános ünnepi tanácsülésén a díszudvarban. A Debreceni Egyetemen megkezdõdött a diplomaosztó ünnepségek sorozata, ami 2017. február 10-ig tart. Ez idõ alatt tíz kar 1600 végzõs hallgatója kapja kézhez diplomáját ünnepi külsõségek mellett. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA / MTI

Fotó: Oláh Tibor

Új termékeken, a meglévő hitelek terén pedig több változtatás előkészítésén dolgozik a Diákhitel Központ (DHK) – mondta a Világgazdaságnak Magyar Péter, a központ vezérigazgatója. Elképzeléseik szerint – ha a kormány rábólint a terveikre – a következő tanévtől a szabad felhasználású Diákhitel 1 felvehető maximuma magasabb lenne a mostani, havi 70 ezer forintnál.

Az emelést az indokolja a szakember szerint, hogy az új hitelfelvevők csaknem 80 százaléka már a kérhető hitelmaximumot igényli, ami persze összefügg azzal, hogy az elmúlt öt évben több mint 50 százalékkal nőttek a lakbérek az egyetemi városokban.

Fontos lépésnek tartja, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium a hallgatói normatívák emelkedésével párhuzamosan döntött a felsőoktatási ösztöndíjak növeléséről is, de a megemelt összegű diákhitel ettől függetlenül segíthet a még mindig nagyon magas egyetemi lemorzsolódás visszaszorításában.

A DHK kutatásai szerint ma már a nappali tagozatos főiskolai, egyetemi hallgatók 25 százaléka egyúttal főállásban dolgozik.

Bár a munkatapasztalat önmagában még hasznos is lehet, az már probléma Magyar Péter szerint, hogy az érintettek 80 százaléka nem a megszerzendő diplomájához kapcsolódóan végez fizetett vagy ingyenes gyakorlatot, hanem jellemzően a kereskedelemben és a vendéglátásban helyezkedik el, az ott szerzett tapasztalat pedig nem fejleszti a szakmai kompetenciáit.

A vezérigazgató fontosnak tartja, hogy a diákhitelek a lehető legjobb, legolcsóbb megoldást nyújtsák a hallgatóknak, és segítsenek elkerülni, hogy sokan „üveggyöngyökért” feláldozzák a legfontosabb éveiket, amikor egyetlen feladatuk a verseny- és piacképes tudás megszerzése, ami az egész karrierjüket meghatározhatja.

Borítókép: Végzett orvostudományi hallgatók eskütétele a Debreceni Egyetem díszudvarában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában