Járvány

2020.06.19. 11:53

Már nem alkalmazhatóak a házhoz szállítás átmeneti szabályai

A kormány a veszélyhelyzet idejére megkönnyítette az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem végzését a vállalkozások számára. E tevékenységeket ideiglenesen bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytathatták a napi fogyasztási cikket vagy éttermi ételt forgalmazó kereskedők. A veszélyhelyzet megszűnésével a tevékenység végzését ismét be kell jelenteni az illetékes kereskedelmi hatóságnál, akkor is, ha azt az átmeneti előírások szerint kezdte meg a vállalkozás.

Az intézkedés célja a lehetőség szerinti legrugalmasabb keretek megteremtése, a vállalkozások rendkívüli helyzethez való alkalmazkodásának megkönnyítése volt. Az átmeneti szabályozás garanciát teremtett az ellátásbiztonság fenntartására, miközben lehetővé tette, hogy minél többen jussanak hozzá a napi szükségleteik kielégítését szolgáló termékekhez (pl. élelmiszerekhez, drogériai cikkekhez) otthonuk elhagyása nélkül is.

A veszélyhelyzet megszűnésével újból be kell jelenteni az üzleten kívüli és a csomagküldő kereskedelmi tevékenység folytatását a kereskedő székhelye szerinti település jegyzője felé.

Ezt azoknak a vállalkozásoknak is meg kell tenniük, amelyek az elmúlt időszakban, az átmeneti rendelkezések szerint fogtak bele a házhoz szállításba.

Hatályát vesztette az a veszélyhelyzeti előírás is, amely a taxisok, taxitársaságok részvételét egyszerűsítette az áruk kiszállításában azzal, hogy e tevékenységük végzése során mentesítette őket a személyszállításra vonatkozó követelmények alól.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár elmondta: „A házhoz szállítás könnyített feltételei számos üzletet, éttermet segíthettek hozzá ahhoz, hogy átvészeljék a kijárási korlátozásokkal, más veszélyhelyzeti intézkedésekkel szükségképpen együtt járó forgalomcsökkenést.

A csomagküldő és internetes kiskereskedelem áprilisban történelmi rekordot döntött, az egy évvel korábbi adathoz képest több mint kétszeresére növelte forgalmát.

Az összesen 114 milliárd forintos értékesítési volumen azt jelenti, hogy a kiskereskedelemben befolyt minden nyolcadik forintot házhoz szállításból hozták össze az ágazat cégei. A kiugró növekedéshez minden bizonnyal hozzájárult az átmeneti szabályozás, amely elősegítheti a szektor belső átrendeződésének felgyorsulását, a korszerű, kényelmes értékesítési módok térnyerésének tartóssá válását is.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában