MÁV

2020.08.27. 10:48

Csütörtöktől érvényesek a szeptemberi helyközi vasúti bérletek

Öt nappal kiterjesztette a MÁV a szeptemberi havi és első félhavi bérletek érvényességét, és elfogadja a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket, így azok csütörtöktől érvényesek az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján.

A MÁV-Start csütörtöki közleményében azt írta,

az intézkedés célja a tanév fennakadásmentes indítása, a pénztári várakozási idők csökkentése és az utasok színvonalasabb kiszolgálása.

A vasúttársaság a március 11-én elrendelt veszélyhelyzet megszüntetését követő 180. napig még elfogadja a közszolgáltatási utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, de időközben lejárt, hivatalos okmányokat.

A 2019/20-as tanévre, vagy a 2019/20-as tanév egy félévére érvényesített diákigazolványokat legfeljebb december közepéig fogadják el

- írták.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásáért a vonatokon is kötelező a száj- és az orr eltakarása. A vasúttársaság munkatársai az elmúlt hetekben a Készenléti Rendőrséggel, a polgárőrséggel és a vagyonőrökkel közösen több mint kétezer vonaton tartottak szúrópróbaszerű ellenőrzést, és figyelmeztették a maszk nélkül utazókat – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában