Járvány

2020.08.14. 10:25

Így hatott a magyar gazdaság teljesítményére a járvány

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 13,5 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kecskemét, 2020. május 7. Dolgozó védõmaszkban a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyárában 2020. május 7-én. A gyárban több mint 120 higiéniai- és védõintézkedést vezettek be a termelés újraindítása elõtt. A több hetes leállás után április 28-án elindított termelés során fokozatosan térnek vissza a normális mûködéshez. MTI/Ujvári Sándor

Forrás: MTI

Fotós: Ujvári Sándor

A koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet hatására a legtöbb nemzetgazdasági ág termelése visszaesett, a szolgáltatások és az ipar egyaránt nagymértékben hozzájárultak a gazdasági teljesítmény alakulásához.

A nemzetgazdaság idén az első fél évben 6,1 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint.

Az előző negyedévhez mérten 14,5 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék volumene 2020 második negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint.

A KSH egyúttal jelezte azt is: a járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdaságban olyan gyors változásokat eredményezett, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, ezeken keresztül a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a jövőbeli revíziók nagyságát.

Az idei első negyedévben a GDP a nyers adatok szerint 2,2 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 2,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A GDP idei második negyedévi részletes adatait szeptember elsején teszi közzé második becslésében a KSH, míg a gazdaság idei harmadik negyedévi teljesítményéről november 13-án közölnek adatot.

Borítókép: Dolgozó védőmaszkban a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyárában 2020. május 7-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!