engedmény

2020.08.25. 19:28

Már csütörtöktől érvényesek a Volánbusz járatain a szeptemberi bérletek

Ezzel is segítik a gördülékeny iskolakezdést.

Budapest, 2019. október 28. A Volánbusz Zrt. által üzemeltetett Kelenföld autóbusz-állomás a fõváros XI. kerületében az Etele téren, amely elõvárosi, valamint regionális járatokat indít és fogad. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA / Bizományosi / Jászai Csaba

Fotó: Jászai Csaba

Öt nappal kiterjeszti a Volánbusz a szeptemberi havi és első félhavi helyközi bérletek érvényességét, és elfogadja helyközi járatain a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket, így azok csütörtöktől érvényesek az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján – közölte a társaság kedden.

A közlemény szerint a döntés a pénztári várakozási idők csökkentéséért, az utasok színvonalasabb kiszolgálásáért és az iskolakezdéshez kapcsolódó ügyintézés megkönnyítéséért született.

A tanulóbérletek váltásához a társaság december közepéig – a közszolgáltatási utazási kedvezmények igénybevételére jogosító, a járványügyi veszélyhelyzet időszaka alatt lejárt hivatalos okmányokhoz hasonlóan – elfogadja a lejárt diákigazolványokat is, de arra kéri az utazókat, hogy mielőbb intézkedjenek az érvényesség meghosszabbításáról vagy új igazolvány igényléséről.

Mint írták, a Volánbusz egyes országos járatai – az ülőhely-biztosításért, a megnövekedett utazási igények kezeléséért és a beszállítási folyamat gyorsításáért – csak elővételben megváltott jeggyel vehetők igénybe. A bérlettel rendelkező utasok, valamint a 6 éven aluli és a 65 éven felüli, ingyenes utazásra jogosult utasok is csak elővételben váltott, ingyenes helyfoglalást tartalmazó menetjeggyel szállhatnak fel ezekre a járatokra.

Egyes országos járatokra a menetdíjon túl kiegészítő jegy váltása is szükséges. Az övezetenként meghatározott kiegészítő díjra a közlekedési mobiljegy és társalkalmazásaiban biztosított 5 százalékos kedvezményen felül más utazási kedvezmény nem érvényesíthető, a bérlettel rendelkező utasok azonban kiegészítő jegy váltása nélkül utazhatnak – tették hozzá.

Tudatták azt is: bővült a vasúti bérletek elfogadásának köre az autóbuszjáratokon az új esztergomi autóbusz-állomás üzembe helyezése, a Pilisi-medencét érintő menetrendi változások és a Budapest-Székesfehérvár-Veszprém vonalcsoport menetrendi módosításai miatt. Egyes bérleteket az azokon feltüntetettektől eltérő viszonylatain is elfogadja a társaság, bizonyos esetekben pedig a buszbérletek a MÁV-Start járatain is érvényesek – olvasható a közleményben.

A társaság továbbra is azt kéri, hogy aki teheti, elektronikus úton váltsa meg jegyét, bérletét. Augusztus 1-jétől a Volánbusz a teljes árú, az 50 és a 90 százalékos helyközi (távolsági) menetjegyekre, valamint az applikációkban a menetjegyekhez megvásárolt távolsági kiegészítő jegyekre 5 százalékos kedvezményt biztosít.

A járványügyi készültségben érvényes előírások szerint a tömegközlekedési járatokon kötelező a szájat és az orrot is eltakaró maszk, sál vagy kendő használata, lázzal és meghűléses tünetekkel járó betegség esetén pedig ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket – hívták fel a figyelmet.

A Volánbusz autóbuszjáratait, menetrendjét, jegy- és bérletváltási szabályait érintő változásokról a társaság honlapján, a közlekedési mobiljegy alkalmazásról a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán lehet tájékozódni.

Borítókép: buszok a fővárosi Etele téren

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában