Lakhatás

2020.09.02. 09:53

Kisebb érdeklődés, olcsóbb árak a szegedi és a debreceni albérletpiacon

Napokon belül megkezdődik az új tanév a hazai egyetemeken. A Szegedi Tudományegyetemen idén ősszel több mint 6300 hallgató kezdheti meg tanulmányait. A Debreceni Egyetem szintén 6 ezer fölötti létszámmal bővül. Hogyan érinti ez a két vidéki nagyváros albérleti piacát? Az ingatlanbazar.hu utánajárt.

Forrás: Shutterstock

- Még a szerződéskötés előtt beszéljék meg a felek, hogyan járnak el a pandémia okozta oktatási változások esetén, én kölcsönös felelősségvállalást javaslok – mondja Kis-Jakab Réka, a szegedi ArtHome Ingatlaniroda tulajdonosa az ingatlanbazar.hu érdeklődésére. – Erre jó megoldásként ajánlom, hogy maradjon meg a szokásos egy hónapos felmondási idő, de a kaució felét, tehát a kéthavi helyett egyhavi vagyoni biztosítékot kapjon vissza a bérlő. Persze van olyan főbérlő, aki a helyzetre való tekintettel megértő, és a teljes kauciót visszaadja a bérlőnek. Az is előfordul, hogy a bérlő maga kéri, kerüljön bele a bérleti szerződésbe: ha az élet úgy hozza, a szerződés tartalmához képest kölcsönös rugalmassággal tárgyaljanak a bérleti díj alakulásáról. Ez azonban nem befolyásolja a szerződés hatályát, ugyanúgy egy évre vonatkozik.

Szeged belvárosában 10-15 százalékkal csökkentek a bérleti díjak a tavaly őszihez képest
Fotó: Shutterstock

Az ArtHome Ingatlaniroda jelentős számú, Szegeden tanuló külföldi egyetemistának is segít albérletet találni a városban. Több külföldi már a tanév végén talált magának olcsóbb albérletet, hiszen a belvárosban 10-15 százalékos bérletidíj-csökkenés történt a tavalyi őszhöz képest. Az új diákok inkább ősszel keresgélnek; az erasmusos diákok mindössze néhány hónapra érkeznek a városba. Akik egy évben gondolkodnak, főleg az olcsóbb lakások után érdeklődnek.

Vírusteszt és karanténkolesz

A Szegedi Tudományegyetem már a napokban közleményt adott ki, amelynek értelmében az intézmény „az országba történő beutazást követően egy alkalommal térítésmentesen biztosítja a karanténkötelezettség alóli mentesítéshez szükséges két darab PCR teszt elvégzését a 2020/21-es tanév első félévében azon nemzetközi és határon túli magyar hallgatóknak, akik részére az országba történt belépésekor karanténkötelezettséget állapítottak meg”. Illetve a külföldi diákot „nem éri hátrány tanulmányai megkezdésével kapcsolatban, ha a két teszt elvégeztetése miatt pár nappal később érkezik meg az országba, vagy a beiratkozással pár napos késedelembe esik„. ”Azon nemzetközi és határon túli magyar hallgatók részére, akiknek a karantén idejére a lakhatásuk más módon nem biztosított, az egyetem karanténkollégiumi elhelyezést tesz lehetővé„ két kollégiumában is, de a bérelt lakás is szolgálhat karantén helyszínéül – olvasható az egyetem által kiadott közleményben.

Egyébként nagy a kínálat a szegedi piacon, nem beszélve a jelentős számú, rövidtávra kiadott szobáztatásra berendezkedett AirBnb-s lakásról. Ezeknek köszönhetően a bérleti díjak érezhetően mérséklődtek. A legnagyobb ármozgás a belvárosi, egy-két-három szobás lakásoknál mutatkozott meg: másfél évvel ezelőtt ebben a szegmensben mentek fel leginkább az árak, most ott a legnagyobb – nagyjából 30 százalékos mértékű – az árcsökkenés is.

- Nem tapasztalunk bizonytalanságot sem az albérletet keresgélők, sem a bérbeadók részéről, a korábbi évekhez hasonlóan zajlik a lakásvadászat. A bérleti szerződéseket változatlanul egy évre kötik egymással a felek – ezt már Szegedi Adorján, a Városi Ingatlan Kft. irodavezetője mondja, aki szerint a pandémia második hulláma miatt hiába sok a kérdőjel a következő hónapokra vonatkozóan, általános bérletidíj-csökkenést erre hivatkozva nem szoktak javasolni ügyfeleiknek.

Azonban a szakember olyan esetről is tud, amikor – az esetleges kijárási tilalomra gondolva – a felek a fizetési halasztást is rögzítették a szerződésben. Ennek értelmében a főbérlő az albérlő számára fizetési könnyebbséget ad azzal, hogy az érintett hónapokra vonatkozó bérleti díj egy részét, például felét, elengedi, és részarányosan elosztva a bérleti idő fennmaradó hónapjaiban tart rá igényt. Vagyis mondjuk havi 100 ezer forint helyett két hónapig csak 50 ezer forintot fizet az egyetemista a közös költség és a rezsi megfizetése mellett, és a kieső, összesen 100 ezer forintot utólag, több hónapon át a bérleti díjat emeli. Ez könnyebbség az albérlőnek, és a főbérlő sem esik el a pénzétől.

A külföldieket későbbre várják Debrecenbe

Debrecenben érezhetően kevesebb magyar diák keresgél most albérletet, ami egyértelműen a Covid miatti újabb szigorítások és az online oktatás hatásának tudható be.

Amennyiben heti egy-két napot kell kötelezően bejárni az egyetemekre, akkor a magyar diákok mérlegelnek, hogy akarnak-e lakást bérelni. Emiatt a korábban magyar diákok által bérelt ingatlanok piacán elindulhat némi csökkenés a kínálat növekedésének arányában. A külföldi diákoknál kevésbé okoz gondot a magasabb bérleti díjú lakás – ebben a kategóriában az árak sem csökkennek, ha új építésű, igényesen kialakított ingatlanról van szó -, sokan közülük haza sem mentek a nyárra, de azért tudunk több esetről, amikor összeköltöztek, hogy így csökkentsék a költségeket. A külföldiek egy része csak később fog megérkezni az elhúzódó vízumügyintézés miatt, és októberben vagy még később utaznak be Magyarországra.

Debrecenben a pandémia miatt kivárnak a magyar diákok a lakásbérléssel
Fotó: Shutterstock

Ezt Kerekes József, a debreceni Nagyerdei Ingatlaniroda ügyvezető-tulajdonosa mondta el az ingatlanbazar.hu kérdésére. A szakember szerint egyelőre nem létezik a bérleti szerződésekre vonatkozó, megfelelően bevett jogi gyakorlat a Covid- járvány miatti helyzetekre, ezért a gyakorlatban a szerződő felek egyedi megállapodásai az irányadók, így a legtöbb helyi bérbeadás a korábbiaknak megfelelően történik. Nagyon fontos, hogy a bérlő mérlegelje a saját helyzetét: tudja-e a szerződés végéig vállalni a szerződésben vállaltakat, illetve ha nem, akkor milyen módon tud megállapodni a bérbeadóval, hogy kölcsönösen elfogadható megállapodás szülessen – hívja fel a figyelmet Kerekes József.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában