Ország-világ

2020.11.17. 11:22

Az iparűzési adót elengedné, más adókat befagyasztana a kamara

Ha a kormány egyetért a javaslattal, a vállalkozások mintegy 97 százaléka kapna komoly segítséget a járvány okozta károk mérséklésére.

Az iparűzési adó elengedésére és az önkormányzati hatáskörbe tartozó többi adónem befagyasztására tesz javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László. A kamara elnöke kiemelte: a könnyítés a teljes kis- és középvállalkozói szektorra érvényes lenne 2020-ra és 2021-re egyaránt.

A mikro-, kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban az iparűzési adó teljes elengedésére tesz javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) 2020-ra és 2021-re, ágazattól és árbevételtől függetlenül – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Parragh László.

A kamara elnöke kiemelte: egyértelművé téve az MKIK korábbi javaslatát,

nem az adónem felfüggesztését, hanem a kötelezettség teljes elengedését javasolják a kormánynak.

A 2020-ban már befizetett feltöltési kötelezettségekre is vonatkozik a javaslat, így ezek „lelakhatóvá” válnának a jövőben, mivel nem társul majd hozzájuk adófizetési kötelezettség.

Ha a kormány egyetért a javaslattal, a vállalkozások mintegy 97 százaléka kapna komoly segítséget a járvány okozta károk mérséklésére.

Javasoljuk emellett a kormánynak a további, önkormányzati hatáskörbe tartozó adónemek mértékének befagyasztását.

Idetartozik egyebek mellett az ingatlanadó, az idegenforgalmi adó, az építményadó, valamint a kommunális adó.

Javaslatunk célja, hogy az iparűzési adóból származó bevétel kiesését az önkormányzatok ne az egyéb adónemek emelésével pótolják, ezzel is garantálva, hogy valóban mérséklődjenek a kkv-k terhei. A javaslat összhangban van azzal a kormányzati céllal, hogy a gazdaság motorjait, a kkv-kat átmenetileg tehermentesítsük ebben a válsághelyzetben, amennyire csak lehetséges – emelte ki Parragh László.

Az MKIK elnöke felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban tartott egyeztetésükön arra kérte, hogy a kamara javaslataival segítsen a kormánynak olyan intézkedéscsomag kidolgozásában, amely a kkv-kat segítené.

Parragh László hozzátette:

A főváros által tervezett újraindítási adó bevezetése szembemegy a ­kkv-k megsegítését célzó javaslatokkal. Elfogadhatatlan a gazdaság motorját jelentő vállalkozások megsarcolása azok megsegítése helyett.

A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott, a kormánynak a kis- és közepes vállalkozásokra jelentett veszély elhárítása a legfontosabb, mert ezek adnak munkát a legtöbb magyar embernek.

Ezek is érdekelhetik