megfontolandó

2020.11.15. 20:49

Sokba kerül, ha valaki nem rendelkezik felelősségbiztosítással

Nemcsak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, hanem azt is, hogy ha egy balesetben felelősek lesznek, az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.

Izsák, 2015. február 22. Baleset helyszíne az 5301-es úton Izsák és Páhi között, ahol egy ember a helyszínen meghalt, amikor két személygépkocsi frontálisan ütközött. A balesetben többen megsérültek. MTI Fotó: Donka Ferenc

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Donka Ferenc

Közzétette a Magyar Biztosítók Szövetsége a 2021-re vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázatot, az abban szereplő tételeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük. Még mindig több tízezer ilyen jármű lehet a közutakon – írja a Magyar Nemzet.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény szerint az ügyfeleknek a közelmúltban kellett megkapniuk biztosítótársaságuktól a 2021. január elsejétől alkalmazandó díjtarifákról szóló ajánlatot. Akik úgy döntenek, hogy biztosítót váltanak, az aktuális szerződésüket legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk a társaságuknál, majd mielőbb, legkésőbb december 31-ig meg kell kötniük új szerződésüket az új biztosítóval. Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója. A biztosítási szektor kalkulációi szerint a mostani kampány a mintegy 5,3 millió kgfb-szerződésből több mint 1,1 milliót érint, közülük 636 ezer magántulajdonban lévő személygépkocsiét.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) honlapján eközben már közzétette a 2021-re vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázatot is azokkal a tételekkel, amelyeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük. A Mabisz összesítése szerint még mindig több tízezer ilyen jármű lehet a közutakon.

A 2021-re érvényes fedezetlenségi díjtáblázat alapján mindenki tájékozódhat, milyen elmaradással és milyen pluszkiadással számolhat. Személygépjárművek esetében, gépjármű-kategóriától függően, 560–1210 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjárműnek nem volt érvényes kgfb-szerződése. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj 840–5210 forintot tesz ki, míg a tehergépkocsiknál akár a 4260 forintot is elérheti naponta.

Az a tény, hogy a jármű hosszabb ideig nincs használatban, nem mentesít a biztosítási kötelezettség alól – hívja fel a figyelmet a Mabisz.

Azok, akik hosszabb ideig nem használják járművüket, és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, időlegesen kivonhatják azt a forgalomból.

Tavaly őszi adatok szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, akkor 5,2 millió magyarországi gépjármű közül több mint 89 500-nek nem volt (1,7 százalék) érvényes kgfb-szerződése. Mindazok azonban, akik e körbe tartoznak, nemcsak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, hanem azt is, hogy ha egy balesetben felelősek lesznek, az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.

Borítókép: Baleset helyszíne az 5301-es úton Izsák és Páhi között 2015. február 22-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában