Felmérés

2021.02.18. 15:28

A gyerekesek közel kétharmada élne a felújítási támogatással

A gyermeket nevelő családok által igénybe vehető otthonfelújítási támogatásra jogosultak közel kétharmada biztosan vagy valószínűleg igénybe veszi majd a lehetőséget – derül ki az OTP Bank és a Groupama Biztosító megbízásából készült januári reprezentatív kutatásból, amelyről az MTI-t csütörtökön tájékoztatták.

Az első öt helyen szereplő célok: a belső terek megújítása, a nyílászárók, a fürdőszoba, a fűtési rendszer felújítása, illetve cseréje, valamint az épület szigetelése

– emelték ki.

A felmérés szerint az érdeklődés a falvakat és a városokat egyenlő arányban érinti, legtöbben a 40-49 éves korosztályból tervezik a támogatás igénybe vételét.

A válaszokból kiderült, hogy

az érdeklődők közül százból nyolcvanan önálló családi házban vagy házrészben élnek.

A Groupama Biztosító a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a felújítás után nőhet az ingatlan értéke, ezért mindenképpen érdemes ellenőrizni, hogy a lakásbiztosítás megfelelő-e. Akár már egy új konyhabútor beépítése miatt is szükségessé válhat a lakásbiztosítás aktualizálása – mutattak rá.

A OTP Bank azt hangsúlyozta, hogy

a merészebb tervek megvalósításáról nem kell lemondani, ha a tulajdonosok nem rendelkeznek megfelelő önerővel a felújításhoz.

A finanszírozás lépéseit azonban érdemes alaposan megtervezni – tették hozzá.

A kormány január elsejével vezette be az otthonfelújítási támogatást, amelynek keretében a saját otthon felújítási költségeit fele részben, maximum 3 millió forintig visszaigényelhetik azok, akik legalább egy gyermeket nevelnek háztartásukban.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában