Magyar Falu Program

2021.03.14. 14:55

Igényelhetik a falusi kisboltoknak szánt támogatást a vállalkozók

A támogatás az alapvető élelmiszerek helyben elérhetővé tételére, és gyógyszerek forgalmazására is vonatkozik.

Elindult a regisztráció a falusi kisboltok támogatására a Magyar Falu Program keretében – írja a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos közlése nyomán a Magyar Nemzet.

A Magyar Falu Program negyedik pilléreként meghirdetett 45 milliárd forintos támogatás a kétezer fő alatti településeken működő kisboltok fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek újranyitását segíti.

Gyopáros Alpár megjegyezte: a támogatás infrastruktúra-fejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra, illetve foglalkoztatáshoz igazodó bértámogatásra is felhasználható.

A falusi kisboltok támogatása az alapvető élelmiszerek helyben elérhetővé tétele mellett kiterjedhet postai szolgáltatások biztosítására, vény nélkül kapható gyógyszerek forgalmazására és közösségi terek létrehozására is.

a program más elemeihez képest itt nem pályázni kell, hanem szintén digitálisan és egyszerű módon, de egyedi kérelem benyújtásával jelentkezhetnek az érdeklődő gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók vagy szövetkezetek.

– A támogatással kapcsolatos lebonyolító feladatokat ellátó Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. oldalán már megnyílt a lehetőség arra, hogy az érdeklődők egy előjegyzési űrlap kitöltésével jelezzék előzetes igényüket.

A regisztráció lehetővé teszi a személyre szabott tájékoztatást, ugyanakkor nem jár semminemű kötelezettséggel

– hívta fel a figyelmet a kormánybiztos.

Az egyedi kérelmek benyújtására a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül lesz lehetőség, melynek határidejét legkésőbb április 1-jéig felhívásban teszi közzé a támogató és a lebonyolító szerv. A falusi kisboltok támogatásának részletszabályait tartalmazó rendelet megtalálható a kormány weboldalán és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján. A kérelmek beadásához további segítséget nyújt az általános tájékoztató és egy gyakori kérdéseket tartalmazó összefoglaló is, mely szintén elérhető a két szervezet honlapján.

A dotáció infrastruktúra-fejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra, illetve foglalkoztatáshoz igazodó bértámogatásra is felhasználható. A falusi kisboltok támogatása az alapvető élelmiszerek helyben elérhetővé tétele mellett

kiterjedhet postai szolgáltatások biztosítására, vény nélkül kapható gyógyszerek forgalmazására és közösségi terek létrehozására is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában