segíti a kilábalást

2021.03.04. 12:21

Monetáris tanács tag: jóval kisebb most a kamatteher, mint 2010 előtt

A költségvetést feleakkora mértékben nyomasztja az adósságteher most, mint 2005-2010-ben: jelenleg a GDP 2,2-2,3 százalékát költi az ország az államadósság kamataira, míg 2010-ben ez a GDP 4,1 százaléka volt – mondta a Növekedés.hu-nak adott interjúban Pleschinger Gyula, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja.

Kiemelte: a nagy hitelminősítők a GDP arányos államadósság mellett a kamatkiadások mértékét is kiemelten figyelik. Ezért javíthatta a Moody's szeptemberben a felminősítés esélyét az államadósság emelkedése ellenére.

A tavaly átmeneteileg újra 81 százalékra emelkedett államadósság-arány sokkal kisebb mértékben fogja vissza a kilábalást, mint 12 évvel ezelőtt – hangsúlyozta Pleschinger Gyula utalva arra, hogy ez

az alacsonyabb kamatterhek mellett a külföldi kitettség csökkenésének is köszönhető.

A járvány hatásainak enyhítésére, a gazdaság működőképességének megőrzésére jelentős összegeket kellett a költségvetésből költeni, az államadósság ezért az év végére szinte pontosan ugyanarra a szintre emelkedett, mint ahol 12 évvel ezelőtt volt – idézte fel.

Nemcsak Magyarországon, de minden uniós országban jelentősen elszaladt a költségvetési hiány, így a 9 százalékos magyar adat éppen az uniós átlagnak felel meg

– mutatott rá a monetáris tanácstag.

Pleschinger Gyula megjegyezte: fontos az államadósság fokozatos és folyamatos csökkentése, azt azonban csak addig szabad erőltetni, amíg nem fogja vissza a kilábalást.

Az alacsony kamatkörnyezet jó eséllyel még éveken keresztül megmarad, így az adósság megújítása is alacsony kamatokkal történhet majd

– mutatott rá a jegybankár utalva arra, hogy az éves kamatteher várhatóan ennek eredményeképpen, illetve a GDP növekedése miatt csökkenni fog a következő években. A gazdaság gyors újraindításának esélyét segíti, hogy a többi közép-kelet-európai országhoz hasonlóan Magyarország is a helyreállítási alap 750 milliárd eurós összegének kedvezményezettjei közé tartozik majd – hívta fel a figyelmet Pleschinger Gyula. Ez hét év alatt 50 milliárd eurónyi kedvezményes hitelt és vissza nem térítendő támogatást jelenthet – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában