mesterséges intelligencia

2021.05.12. 10:41

Élvonalban állunk az önvezető járművek fejlesztésében

A mesterséges intelligencia (MI) alapú megoldások kulcsfontosságúak az önvezető járművek fejlesztésében – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten, a Continental Hungary által gyártott ötvenmilliomodik fékvezérlő elektronikai egység átadásán.

Budapest, 2021. május 11. Dolgozók a Continental Automotive Hungary Kft. fõvárosi, X. kerületi üzemcsarnokában 2021. május 11-én. Ezen a napon átadták az itt készült ötvenmilliomodik fékvezérlõ elektronikai egységet. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A tárcavezető az ünnepségen kiemelte: a Continental megbízható partnere a kormánynak, a világ egyik vezető technológiai vállalata több meghatározó egységének ad otthont Magyarország.

A magyar gazdaság újraindításában fontos szerepet töltenek be azok a Continentalhoz hasonló partnerek, amelyek a vírusválság előtt is a magyar gazdaság és innováció motorjainak számítottak – mondta. A kormány és a cég együttműködésének sikertörténetére példaként említette, hogy

a Continental budapesti MI Központja a három évvel ezelőtti létrehozása óta már közel 100 fővel működik,

továbbá a cég elnyerte az Ipar 4.0 Mintagyár díjat is.

Kitért arra, hogy a magyar ipar az elmúlt egy évet jól átvészelte. A kormányzati intézkedések közül az ágazati bértámogatásokkal több mint 300 ezer munkahelyet védtek meg.

A kutatás-fejlesztési bértámogatási programmal nőtt a kutatásban dolgozók száma.

A Continental cégcsoport is részesült ilyen támogatásban, közel kétmilliárd forint támogatást kapott.

Palkovics László tájékoztatása szerint a beruházásösztönzés keretében több százmilliárd forint támogatást nyújtottak vállalkozásoknak termelékenységet javító beruházásokhoz. A cégek finanszírozását támogató intézkedések közé sorolta a jegybank által is támogatott hitel-, és garanciaprogramokat összesen több mint 4000 milliárd forint értékben.

A hitelmoratóriummal tavaly nagyjából 2000 milliárd, idén pedig további 1300 milliárd forint maradhatott a családoknál és vállalatoknál.

Hozzátette: bevezettek egy sor további ágazati adó-, és járulékkedvezményt, ami kétszázezer magyar munkahelyét érinti valamilyen formában, és 16 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál.

A veszélyhelyzet kihirdetése óta mintegy 9500 milliárd forintot mozgósítottak a gazdaság élénkítésére

– összegezte.

A tárcavezető szerint az intézkedések hatékonyak voltak, a magyar GDP idén az IMF előrejelzése szerint 4 százalék felett nőhet. Reményét fejezte ki, hogy a növekedés inkább 6 százalék körül alakul majd.

Keszte Róbert, a budapesti Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a cégcsoport Magyarországon továbbra is töretlenül fejlődik. Az 50 milliomodik ER100 fékvezérlő elektronikai egység legyártásával együtt az állandóságot, a hosszú távú tervezhetőséget, és az értékteremtést is ünnepelhetik. Ezzel elismerik a munkatársaik világszínvonalú munkáját – mondta.

A cég a mostani telephelyen 1994 óta van jelen, ahol 2001 óta gyártanak fékvezérlő rendszereket. Ez idő alatt 100 millió terméket gyártottak, aminek a fele a fékvezérlő. Az elmúlt 30 évben a járműipar vált a magyar gazdaság húzóágazatává, a budapesti gyárban már a jövő gyárában dolgoznak – emelte ki a cégvezető. A telephelyen

az önvezető és elektromos járművekhez gyártanak kulcsfontosságú rendszereket.

A jövő gyárához a jövő termékeire is szükség van, már gyártják az újgenerációs elektronikus vezérlőket is – mondta.

Borítókép: A Continental Automotive Hungary Kft. üzemcsarnoka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában