2021.06.30. 10:23
Bodó Sándor: a kkv-k számíthatnak a kormány segítségére
A kormány azoknak a vállalkozásoknak szeretne segíteni, amelyek maguk is fejlődőképesek, és van némi önerejük beruházásaik és elképzeléseik megvalósítására – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn.
Bodó Sándor az élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó Priven-Market (Privát Max) Kft. csaknem 100 millió forint értékű beruházásának átadóján megerősítette, az ilyen kis- és közepes nagyságú vállalkozások számíthatnak a kabinet segítségére, legyen szó célzottan a kkv-kat segítő vagy a működtetésükhöz szükséges munkaerő alkalmazását lehetővé tevő programról.
Az államtitkár elmondta, a vidéki településeken lévő vállalkozások tartósan helyben maradnak, termékeikkel és tevékenységükkel naponta az itt élőket szolgálják ki, így ezek jelentik az adott város vagy község számára a stabilitást, tevékenységüket például bér- és foglalkoztatási támogatásokkal, a technológiai megújítást elősegítő pályázatokkal lehet támogatni.
Bodó Sándor emlékeztetett, a világjárvány első hullámában néhány hét alatt százezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma, emiatt – munkaerőpiaci szempontból is – félelem és sokkhatás uralkodott el az országban. Az ezt kezelő kormányzati intézkedések a közös felelősségvállalást szorgalmazták, vagyis ebben a helyzetben a munkaadónak és a munkavállalónak is áldozatot kellett hoznia, az elért eredmények megtartására pedig a kormányzatnak kellett felelősséget vállalnia – tette hozzá.
Ekkor születtek meg a munkahelyvédelmi programok, amelyeknek köszönhetően sok embernek maradhatott meg az állása – hangsúlyozta a kormánypárti politikus. Mint mondta, a járvány későbbi hullámaiban bebizonyosodott, hogy ez a járható út, ellentétben a Nyugat-Európa több országában alanyi jogon kiutalt pénzbeli segítséggel.
A munkahelyvédelmi programok után jöttek az adott munkaerőpiaci körülményekhez igazított munkahelyteremtő programok, ezek közül a legjelentősebb az a támogatás, amely keretében a kormány fél éven keresztül, havi 100 ezer forintot biztosít minden felvett munkavállaló után a vállalkozásnak, feltéve, ha az alkalmazott legalább egy hónapig regisztrált álláskereső volt – említette meg Bodó Sándor.
Vinnai Győző, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta, a gávavencsellői családi vállalkozás 1993 óta működik a településen, a mostani fejlesztés segítségével a 350 négyzetméter alapterületű élelmiszerboltban 14 munkavállaló dolgozik.
Labbancz Zsolt, az élelmiszerbolt tulajdonosa az MTI kérdésére elmondta, a közel 100 millió forint értékű beruházás közel háromnegyedét hitelből és pályázati forrásból, kisebb részét pedig önerőből finanszírozta a vállalkozás.
A nyilvános cégadatok szerint a Priven-Market Kft. tavaly csaknem 279 millió forintos nettó árbevétel mellett 1,2 millió forint adózott eredményt ért el.