sikertörténet

2021.06.15. 16:32

Iváncsán épül meg az SK Innovation legújabb üzeme

Ez lesz Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Az SK Innovation nevű koreai óriásvállalat Magyarország Keleti Nyitás stratégiájának egyértelmű sikertörténete, hiszen a világ egyik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó vállalatcsoportja immáron többször is Magyarországnak szavazott bizalmat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Komáromban, miután megbeszélést folytatott a dél-koreai vállalat vezetőivel kedden.

A tárgyalást követően a miniszter a tárca közleménye szerint kiemelte: Európában óriási az igény az elektromos akkumulátorokra, így minél több ilyen beruházás jön Magyarországra, az annál inkább növeli a magyar gazdaság teljesítményét és gyorsítja a gazdaság újraindulását.

„Itt Komáromban 1,3 eurónyi beruházás nyomán jött létre az SK Innovation hatalmas üzeme, amelynek a második gyáregysége is rövidesen teljes mértékben elkészül, ennek következtében jövőre már a sorozatgyártás is gyakorlatilag meg tud duplázódni” – emelete ki Szijjártó Péter.

Komáromban jelenleg 1300-an dolgoznak a dél-koreai vállalatnál, ami a Daimlernek és a Volkswagennek szállít be alapvetően.

Az SK Innovation iváncsai beruházása kapcsán Szijjártó Péter elmondta, hogy ez lesz Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása, ami 2500 embernek ad majd közvetlenül munkát. „Hamarosan megkezdődik az építkezés és 2025-re még a komáromi gyárnál is nagyobb üzem fog felépülni Iváncsán” – közölte.

Hozzátette: egy ilyen hatalmas gyár megépítéséhez az infrastruktúra fejlesztése is szükséges, ezért a kormány komoly közlekedési és energetikai infrastruktúra-fejlesztési programot hajt végre a dunaújvárosi járásban. Kiemelte azt is: a gyár megjelenése a 2500 közvetlen munkahely mellett Iváncsán és az egész dunaújvárosi járásban az ott működő vállalkozások számára újabb beszállítási lehetőségeket teremt, ami újabb munkahelyeket és a növekedés lehetőségét jelenti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában