a kirándulók is terjeszthetik

2021.08.10. 17:35

Sertéspestises vaddisznót találtak Magyarországon

A Fejér megyében, Bicske közelében megtalált állatból az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki a szakemberek. A kór az emberre nem jelent veszélyt, a házisertésekre viszont igen.

Az esetről az országos főállatorvos tájékoztatta az Európai Bizottságot, és értesíti az érintett partnerországokat is.

A Nébih közleménye szerint az elhullott fertőzött vaddisznót Fejér megye egy, korábban már fertőzötté nyilvánított területének Komárom-Esztergom megyéhez közeli szélén találták. A betegség az ASP vaddisznókban való természetes terjedésével kerülhetett át Komárom-Esztergom megyéből.

A Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport augusztusi ülésén vizsgálja, hogy szükség van-e a Fejér megyében korábban megállapított fertőzött és magas kockázatú területek bővítésére.

A közlemény kiemeli:

az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, a jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami a megbetegedett állományok leöléséből, valamint a kereskedelmi korlátozásokból adódik.

Ezért továbbra is a házisertés-állományok megvédése a legfontosabb feladat, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.

A Nébih arra is felhívta a figyelmet, hogy a vírust a kirándulók is tovább terjeszthetik, ezért fontos, hogy a látogatók ne hagyjanak élelmiszerhulladékot az erdőkben, valamint a cipőket, bakancsokat alaposan tisztítsák, lehetőség szerint mossák le a kirándulást követően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában