élhető infrastruktúra

2021.10.25. 19:01

A kormány 25 milliárd forintot biztosított a fővárosi földutak aszfaltozására

Az utóbbi négy évben 82 kilométernyi fővárosi földút aszfaltozására került sor.

A kormány 25 milliárd forint támogatást biztosított 82 kilométernyi fővárosi földút aszfaltozására az utóbbi négy évben a budapesti útépítési program keretében – mondta Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa a 250. leaszfaltozott út ünnepélyes átadásán Budapesten hétfőn.

Kiemelte: a program célja, hogy a főváros külső kerületei is élhető infrastruktúrával rendelkezzenek, minden földút kapjon szilárd burkolatot.

A XXII. kerület jól lobbizott, a program egyik legnagyobb haszonélvezője; a kerületben 100 olyan útszakasz található, amelyet a program segítségével fejlesztettek – jegyezte meg.

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője az eseményen elmondta hogy miközben a főváros vezetése politikai háborút folytat, a kormány a kerületekkel együttműködve sok milliárdos programokat valósít meg, hogy folytatódjon „az a fejlődés, amely 2010 után jellemezte Budapestet”.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Karácsony Gergely főpolgármester megvonta a kormánypárti vezetésű kerületek útépítési keretét. A kabinet az idei költségvetésben 8,7 milliárd forintot visszaadott az érintetteknek, hogy a fejlesztések folytatódhassanak – tette hozzá.

A kormány a 3-as metró felújításához 200 milliárd forintot biztosított, a rakpart fejlesztéséhez közel 60 milliárd forintot tesz hozzá – idézte fel a frakcióvezető. Arra is kitért: miközben felhívják a figyelmet a főváros vezetésének „visszásságaira”, nyitottak arra, hogy partnerek legyenek amikor „épkézláb” programokhoz kérik az együttműködésüket.

Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy amikor a Fidesz-KDNP 2017-ben kezdeményezte a programot, 300 kilométernyi földút volt Budapesten. A kormány a 2022-es költségvetésben is biztosítja a szükséges forrásokat a program lendületes folytatásához – hangsúlyozta.

A főváros vezetésétől azt kérte, hogy kezelje egyenrangú polgárként a fideszes vezetésű kerületekben élőket. „Megdöbbentett, hogy a főpolgármester a nem ellenzéki irányítású önkormányzatok földútjainak a fejlesztéseit lehúzta” – fogalmazott.

Németh Zsolt rámutatott: Dél-Budán komoly fejlesztésekre lesz szükség, hogy az ottani közlekedés gördülékennyé váljon, miután jelentősen nőtt a kerületi lakosok száma. Csak az együttműködés a főváros és a kerületek között hozhat jó eredményt – hangsúlyozta. A partnerségre országos szinten is szükség van, hiszen összetett – a falvakra, a városokra és a fővárosra is kiterjedő – közlekedés-fejlesztési program következik, amelynek keretében utak, autópályák és elkerülő utak épülnek – fűzte hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában