lakáspiac

2021.10.12. 11:11

Dobogós a magyar lakásépítési kedv növekedése az EU-ban

A lakásépítési engedélyek száma alapján Magyarország a harmadik helyen áll az uniós rangsorban; az EU hivatalos statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint idén a második negyedévben 68,3 százalékkal több lakásépítési engedélyt adtak ki, mint 2020 azonos időszakában – közölte az ingatlan.com kedden

Forrás: Shutterstock

Fotó: Andrii Yalanskyi

A listát Görögország vezeti 100 százalékos növekedéssel, a második helyet pedig Franciaország szerezte meg, ahol 77 százalékkal nőtt a lakásépítési engedélyek száma éves összevetésben.

A közleményben Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kifejtette, az építkezési kedvnek a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa idei visszavezetése és az állami támogatások kibővítése adott új lendületet. Az októbertől elindult zöld otthon program, amelyben kedvezményes lakáshitelt kaphatnak az energiatakarékos lakóingatlant építők vagy vásárlók, további keresletnövekedést eredményezhet – tette hozzá a szakember.

Balogh László a közleményben arra is felhívta a figyelmet,

hogy ha újabb járványsokk vagy gazdasági megtorpanás nem szakítja meg a felívelést, akkor a 2020-as évek közepére akár az uniós lista élére kerülhet Magyarország.

A lakásépítési kedv növekedése az építőipari teljesítményen keresztül a gazdasági növekedéshez is hozzájárul, ráadásul a használt lakások piacán is élénkülést hozhat.

A legtöbben ugyanis a meglévő lakóingatlanuk eladásából finanszírozzák az újonnan épült otthonuk megvásárlását, így még több háztartás dönthet a költözés mellett.

Az ingatlan.com elemzése szerint a lakásépítési kedv felfutásával összhangban vannak a kínálati adatok: október elején az egy évvel korábbihoz képest országosan 49 százalékkal több új lakóingatlant kínáltak eladásra. Az ingatlanhirdetési portálon 8153 új építésű lakóingatlan-hirdetésből válogathatnak az új lakások vagy házak vevői.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában