felmérés

2021.11.02. 06:30

Egyre többen terveznek lakásfelújítást

Októberben sem csökkent a lakásfelújítási kedv, egyre többen korszerűsítenék az otthonukat a GKI Gazdaságkutató Zrt. (GKI) és a Masterplast felmérése szerint.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Akárcsak korábban, az idei negyedik negyedév elején is a családi házakban élők terveznek felújítást a legnagyobb arányban, 23 százaléknyian. A panellakások lakóinál 17, a téglaépítésű társasházak lakóinál 15 százalék ez az arány – közölte a GKI.

Jelentős az eltérés a települések mérete alapján is. A községekben csaknem 25 százalék, a kisvárosokban 21 százalék, a megyeszékhelyeken 17 százalék, a fővárosban 16 százalék a felújítási szándék. A régiók között Közép-Magyarország vezet, ugyancsak 25 százalék körüli értékkel – írták.

A felmérés készítői az adatok alapján úgy számolnak, hogy egy éven belül a lakóingatlanok 20 százaléka, vagyis csaknem 820 ezer lakás újulhat meg. Az emelkedés az előző negyedévhez képest 110 ezer, a tavalyi azonos időszakhoz képest 280 ezer, tehát éves összevetésben majdnem 35 százalékos a növekedés. Az érintettek 37 százaléka venne föl állami támogatást – tették hozzá.

A közlemény szerint a lakáskorszerűsítések és -felújítások gazdasági környezete kedvező. Kiemelték többek között a növekvő jövedelmeket, a gyermeket nevelő családoknak járó kormányzati támogatásokat és a várható szja-visszatérítéseket. A lakóingalanok átalakítását a magas lakásárak is ösztönzik – magyarázták a felújítási kedv erősödését. Kedvezőtlennek látják ugyanakkor a hitelek, az építőipari alapanyagok és szolgáltatások drágulását, bár az elmúlt 2 év emelkedő trendjét sem ez, sem a járvány nem törte meg mostanáig.

A GKI negyedévente méri fel a lakossági lakásfelújítási szándékot a Masterplast Nyrt. támogatásával. A 2021. októberi kutatásban ezer főt kérdeztek meg. A lakossági minta nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában