Adózás

2022.01.17. 09:15

Mintegy tízezer cég választotta az év végi hajrában a kivát

Decemberben 9229 cég választotta a kisvállalati adót (kiva), amely január 1-jétől még kedvezőbbé vált – mondta a Világgazdaságnak Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.

A lap hétfői cikke szerint sok cég az év utolsó hetében jut végleges döntésre, 2020-ban például a két ünnep között több mint 4600-an választották ezt az adónemet. Az eddigi rekordot 2017-ben sikerült elérni: szilveszterkor csaknem 3500 vállalkozás jelentkezett be a kivára.

 

Izer Norbert kiemelte: 

az idei évtől kezdve a 11 százalékról 10 százalékra csökkenő kiva kiváltja a 9 százalékos társasági adót és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót. Vagyis azoknál a cégeknél, amelyeknél a bérköltség meghaladja a vállalkozásból kivont profit összegét, számottevő megtakarítás érhető el a kiva alkalmazásával.

 

Nemzetközi összehasonlításban is példaértékű a kiva, hiszen nemcsak jelentős megtakarítást eredményez a cégeknek, hanem a beruházások és a fejlesztések ösztönzése révén az ország versenyképességét is növeli 

– mondta az államtitkár a lapnak.

 

A kiva jelenleg az egyik legnépszerűbb adófajta: hat évvel ezelőtt mindössze 6500-an, de még 2018 decemberében is csak 29 ezren választották, 2021 novemberének végére pedig ez a létszám már elérte a 68 ezret. A Pénzügyminisztérium számításai szerint – a 2020-as adóév adatait alapul véve – mintegy 80 ezer cégnek lenne érdemes kivára váltania, a választásban segít a PM és az adóhivatal is, a tárca kiva-kalkulátorával tíz perc alatt kiszámítható a kisvállalati adóval elérhető adóelőny várható nagysága – írta a Világgazdaság.

Borítókép: illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában