Extraprofit-különadó

2022.06.10. 11:41

A kormány számára elfogadhatatlan a Ryanair tisztességtelen jegyárusítási gyakorlata

A kormány számára elfogadhatatlan a Ryanair tisztességtelen jegyárusítási gyakorlata, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ezért fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta.

A miniszter az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy a kormány a magyar családok védelme érdekében extraprofit-különadók kivetéséről döntött, más ágazatok között a légitársaságokra vonatkozóan is.

A kormány minden érintett számára világossá tette, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat, és mindent megtesz azért, hogy megakadályozza a különadók továbbhárítását a lakosságra. A kormány előre jelezte: minden egyes ilyen esetben alapos vizsgálatot fog lefolytatni, a káros gyakorlattal szemben szigorúan lép fel – olvasható a közleményben.

– A kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra. Különösen visszás, hogy a korábban eladott jegyekre vonatkozóan a Ryanair már megkezdte ezt a gyakorlatát – írta a gazdaságfejlesztési miniszter.

Nagy Márton ezért fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta annak érdekében, hogy a kormányhivatal illetékes szervei a fogyasztóvédelmi jogkörüknél fogva alaposan vizsgálják meg és lehetőség szerint akadályozzák meg a légitársaság tisztességtelen eljárását – áll a közleményben.

A miniszter indítványozta azt is, hogy a hatóság vizsgálja meg a Ryanair jegyárképzési gyakorlatát, hogy az minden európai normának és elvárásnak megfelel-e, főként annak ismeretében, hogy ilyen légitársaságokat terhelő adó Európa nagyon sok országában már régóta érvényben van.

A közlemény szerint a kormány elvárja, hogy az extraprofit-különadókat minden vállalat fizesse meg, azt ne terhelje tovább a lakosságra, a háború árát ugyanis nem a magyar családoknak kell megfizetniük.

Borítókép: Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója Brüsszelben, 2021. július 1-jén / MTI / EPA / Stephanie Lecocq

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában